Dzsibríl felhívása a döntően békésen lezajlott szombati nemzetgyűlési választások ünneplése közepette hangzott el. Ez volt az első szabad választás Líbiában Moammer Kadhafi 42 éves uralmát követően, s a szavazás az erőszaktól való általános félelem ellenére sikerrel járt.
Az első hivatalos eredményeket a tervek szerint hétfőn teszik közzé. Dzsibríl vasárnap nem akarta még kommentálni azokat a spekulációkat, amelyek szerint az általa vezetett és mintegy 60 pártból álló Nemzeti Erők Szövetsége a választókerületek többségében vezet az iszlamista pártok, köztük a Muzulmán Testvériség mozgalom líbiai szárnya előtt.
„Fenntartjuk jóhiszemű felhívásunkat egy nemzeti párbeszédre, hogy mindannyian egy koalícióba tömörüljünk, egy zászló alatt (...) Ez egy jóhiszemű és őszinte felhívás minden Líbiában ma működő politikai párthoz” – mondta Dzsibríl – az országot ideiglenesen kormányzó Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) második embere – vasárnap késő éjjel megtartott sajtótájékoztatóján.
Az angolul folyékonyan beszélő Mahmúd Dzsibríl, a nyugati hatalmak által támogatott ideiglenes kormányzat legismertebb arca, elutasította, hogy pártszövetségét az újságírók szekuláris vagy liberális erőként jellemezzék, kijelentve, hogy az iszlám jog tanai melletti elkötelezettség a fő elveik közé tartozik.
Szavai nyilván megkönnyíthetik azt az erőfeszítést, hogy kapcsolatra lépjenek az ország nyíltabban iszlamista erőivel.
Az eredményekre vonatkozó első híreket – miszerint a liberálisok „határozott előnyt” szereztek – egyelőre nem kommentálta a többi vezető politikai alakulat, így a Muzulmán Testvériség politikai szárnyaként emlegetett Igazság és Építés Pártja vagy az el-Vatan iszlamista csoport sem. Az el-Vatant vezető volt milíciavezér, Abdel Hakim Belhadzs csak annyit mondott, hétfőn tanulmányozni fogják Dzsibríl felhívását.