Mély megdöbbenéssel fogadta a Fidesz, hogy MSZP-s képviselők múlt héten leszavazták azt a javaslatot, hogy az Európai Parlament (EP) vegye napirendre a balliberális román kormánynak „a törvényesség határain messze túllépő, a demokráciát és jogállamiságot súlyosan veszélyeztető, a magyar kisebbség számára rendkívül hátrányos” intézkedéseinek ügyét – közölte a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke hétfőn.
A múlt héten ugyanazok az MSZP-s képviselők szavazták le a romániai helyzet napirendre vételét az EP-ben, akik „a Magyarország elleni nemzetközi rágalomkampány társszervezői és szószólói voltak, és korábban az EP-ben maguk kezdeményezték a Magyarországot mondvacsinált indokokkal és teljesen alaptalanul elítélő baloldali határozatot” – írta közleményében Balla Mihály.
A kormánypárti politikus szerint az MSZP-s képviselők mindig a demokratikus intézmények függetlenségére hivatkoznak, ha az ürügyet szolgáltat arra, hogy saját hazájukat feljelentsék. „Ugyanakkor a valódi jogsértések felett szemet hunynak, ha azokat egy balliberális kormány követi el. A szocialista képviselők ezzel nem először bizonyítják be, hogy kettős mércét alkalmaznak” – vélekedett a külügyi bizottság elnöke, hangsúlyozva hogy a Fidesz-frakció – az Európai Néppárttal folyamatosan egyeztetve – nagy figyelemmel fogja kísérni a román kormány és az Európai Bizottság egyeztetéseit.
Merkel is aggódik
Az európai normák betartására szólította fel a román kormányt a német kancellár. Angela Merkel telefonbeszélgetést folytatott Traian Băsescu román államfővel. „Részletesen átbeszélték az aktuális román belpolitikai kérdéseket”, és a román elnök beszámolója „igazolta a német kormány aggodalmait” – közölte Berlinben Steffen Seibert kormányszóvivő.
Angela Merkel kancellár szerint az Európai Unióban a tagállami kormányoknak igazodniuk kell a közös értékekhez, és ez a román kabinetre is vonatkozik – fejtette ki a szóvivő. A kancellár hangsúlyozta, támogatja, hogy az EU „adott esetben vonja le a szükséges következtetéseket” – közölte Steffen Seibert.
Előzőleg Guido Westerwelle német külügyminiszter a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi lapnak hangsúlyozta: nem érdemes arra számítani, hogy a német kormány „egyszerűen nem vesz tudomást” a romániai fejleményekről. Hozzátette: új módszereket kell kidolgozni a közös értékek védelmére, „olyan mechanizmusokra van szükség, amelyek révén gyorsabban léphetünk fel közösen, ha egy EU-partnerország durván semmibe veszi az értékközösség betűjét vagy szellemét”. A közös értékek sérelme akár a román uniós integráció lezárását is megkérdőjelezheti – fejtette ki.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!