A német diplomácia vezetője, aki csütörtökön Moszkvában tárgyalt orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, hangsúlyozta: folytatni és a lehetőségek szerint bővíteni kell a NATO és Oroszország együttműködését az európai rakétavédelmi rendszerre vonatkozóan is. Westerwelle szerint megalapozatlan Moszkva aggodalma, hogy az amerikai rakétapajzs ellene irányul. Kiemelte: számos gyakorlati kérdésben nagyon sikeres a NATO–Oroszország együttműködés, például Afganisztánban, a terrorizmus elleni küzdelemben – mondta.
A német külügyminiszter az európai hitelválság elleni küzdelemről szólva kijelentette: „nem csupán tüneti kezelést akarunk végezni, hanem a válság okainak gyökereit akarjuk felszámolni”. „Tökéletesen egyetértek Vlagyimir Putyin elnök álláspontjával, amely szerint Oroszországnak erős oka van arra, hogy tartalékvalutaként ragaszkodjon az euróhoz” – tette hozzá Westerwelle.
A múlt szombati genfi Szíria-konferencia eredményeit tudakoló kérdésre válaszolva elmondta: Oroszország nagyon fontos szerepet játszik a szíriai probléma megoldásában, és jelentős befolyást gyakorol Bassár el-Aszad szíriai elnökre és rendszerére. Hangsúlyozta, hogy Németország korlátozza fegyverszállításait, tartja magát ahhoz az elvhez, hogy válságövezetekbe nem szállít fegyvereket. Mint mondta, „ennek megfelelően (Németország) figyelembe veszi Izraellel ápolt kapcsolatainak sajátosságait”.

A ChatGPT nem tudta megoldani a matekérettségi egyik feladatát