Az analízis megállapítja, hogy Csatáry Szlovákiának való kiadatását két különböző módon is kérheti a szlovák fél. Az egyik módszer az lenne, hogy az illetékes szlovák szervek európai elfogatóparancsot adnának ki Csatáry ellen, a másik lehetőség a két ország szaktárcáinak – nemzetközi szerződés alapján történő – megegyezését feltételezi.
Első forgatókönyv
Az első forgatókönyv szerint az ügyben illetékes kassai, egyes számú járásbíróságnak – mielőtt kiadja az elfogatóparancsot – először bizonyítania kellene, hogy a Népbíróság által 1948-ban Csatáry ellen hozott halálos ítélet 1990-ben életfogytiglani szabadságvesztésre módosult.
Amennyiben a bíróság az elfogatóparancsot annak okán adná ki, hogy Csatáry Szlovákiában töltse le az 1948-as ítéletből adódó büntetését, nem járna sikerrel – állapítja meg az elemzés. Rámutat: a hatályos magyar jogszabályok ugyanis nem teszik lehetővé, hogy egy Magyarországon állandó lakhellyel rendelkező magyar állampolgárt kiadjanak, tehát csak arra nyílna lehetőség, hogy az érintett Magyarországon töltse le a büntetését.
A legvalószínűbb változat
„Ez a leggyorsabb és legvalószínűbb változat” – állapítja meg az elemzésben Marek Mihálik jogi szakértő, aki szerint „ez a módszer is rizikós”. Megállapítja: amennyiben a magyar fél ugyanazon tettek miatt indít eljárást Csatáry ellen, mint amelyek alapján a csendőrtisztet 1948-ban elítélték, attól fogva a jog nem kötelezi a magyar hatóságokat arra, hogy érvényt szerezzenek a Népbíróság ítéletének.
Újonnan felfedezett tettek
Az illetékes szlovák bíróság olyan újonnan felfedezett tettek okán is kiadhatná az elfogatóparancsot, amelyeket az 1948-as ítéletet hozó Népbíróság nem vizsgált. Ebben az esetben azonban csak akkor válna indokolttá a kiadatás, amennyiben ezek kapcsán a magyar hatóságok nem indítottak vizsgálatot az érintett személy ellen, ám ebben az esetben – a specialitás alapelve alapján – kizárólag ezekért a tettekért vonhatná felelősségre a szlovák bíróság Csatáryt.
Második forgatókönyv
A kiadatás kérelmezésének másik – a két szaktárca megegyezését feltételező – módja sokkal hosszadalmasabb lenne, és megvalósítása akár évekig tarthatna – állapítja meg Lucia Mokrá, a pozsonyi Komensky Egyetem jogi szakértője. Megjegyzi: egyébként sem valószínű, hogy ez a módszer használható lenne, hiszen ellentétben áll egy 1989-ben Magyarország és Szlovákia között kötött kétoldalú szerződéssel, amely a két ország hatóságainak megtiltja, hogy a másik félnek büntetés-végrehajtás céljából kiadják a saját állampolgáraikat.
A kassai gyűjtőtáborban elkövetett háborús bűntettek gyanúja miatt Budapesten július 18-án őrizetbe vett, majd néhány órával később a Budai Központi Kerületi Bíróság által házi őrizetbe helyezett Csatáry László Szlovákiának való kiadatását elsőként a Szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Szövetsége szorgalmazta. Később a kiadatás mellett foglalt állást Tomás Borec, a szlovák igazságügyi tárca vezetője is, aki az ügyben gyors eljárást kért az abban illetékes kassai, egyes számú járásbíróságtól. A 97 éves férfit többször is kihallgatták, ezek során tagadta, hogy kegyetlenkedett volna a kassai gettóban.
Ugyanakkor a Magyar Hírlapnak adott interjújában Csatáry László azt mondta: a kassai gettónál kétszer járt, a foglyok sorsáról pedig nem a rendőrség, hanem a németek döntöttek. Az egykori csendőr hozzátette: rendőrségi fogalmazóként dolgozott 1942-től 1944-ig, és mivel jól beszélt németül, ezért bízták meg azzal, hogy a német katonák összekötője legyen. Csatáry László az interjúban közölte: nem tudja, hogy miért ítélték halálra az egykori Csehszlovákiában, mivel később a kanadai hatóságok nem találtak olyan dokumentumokat, amelyek alapján bűnösnek mondták volna ki.
