A robbantás az északi városrészben, Rukneddín negyedben, az ar-Rukníja mecsetnél történt – jelentette a szíriai állami televízió. A robbanószerkezetet motorkerékpárra szerelték. Egy név nélkül nyilatkozó szíriai tisztségviselő azt mondta, hogy legkevesebb tízen sebesültek meg a detonációban, többen közülük súlyosan.
Ellenzékiek felhívására – mint minden pénteken – a Bassár el-Aszad elnök rezsimjével szemben állók ezúttal is országszerte tüntettek a heti ima után. Az e pénteki jelszó – „Az ostromlott Homsz hív bennünket” – az ország harmadik legnagyobb városára utal, ahol katasztrofális a lakosság helyzete a kormányerők szüntelen támadásai miatt.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) bejelentette, hogy a kétszeresére, csaknem 42 millió dollárra emeli a szíriai belső menekülteknek nyújtott segély mértékét. A szerv közölte, erre azért van szükség, mert egyre nő azoknak a szíriaiaknak a száma, akik a harcok elől elmenekültek lakóhelyükről, de Szíriát nem hagyták el, az ország valamely másik részén kerestek menedéket.
Majdnem lehetetlen megoldani?
„Tudom, hogy mennyire bonyolult az ügy, szinte lehetetlen. Nem mondhatom, hogy lehetetlen, de majdnem az. És nem teszünk túl sokat a megoldásért, ami önmagában is hatalmas teher” – fejtette ki az ENSZ és az Arab Liga új szíriai béketárgyalója korábban a BBC brit közszolgálati televíziónak adott interjúban. Ismert, Annan az ENSZ Biztonsági Tanácsában uralkodó „ujjal mutogatás és bűnbakkeresés” miatt mondott le mandátumáról.
Damaszkusz szóban elfogadta ugyan Kofi Annan áprilisban előterjesztett béketervét, de nem hajtotta végre a legfőbb pontját, amely az erőszak beszüntetéséről, valamint a csapatok és nehézfegyverek visszavonásáról szólt.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!