Beiktatták Etiópia új kormányfőjét

Etiópiában Hajlemariam Deszalegn személyében új kormányfőt iktattak be hivatalába pénteken. Ő az első miniszterelnök, aki békés úton került a kormány élére.

KG
2012. 09. 21. 17:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hajlemariam ideiglenesen eddig is ellátta ezt a feladatkört, amióta augusztusban elhunyt az akkori miniszterelnök, Melesz Zelavi. Ő egyben a kormánypárt, az Etiópiai Népi Forradalmi Demokratikus Front (EPRDF) elnöke is szombat óta.

A parlament nem szavazott külön Hajlemariam megválasztásáról. A párt egyszerűen bejelentette, hogy rá bízzák az új kormány megalakítását. Az EPRDF-nek 546 képviselője van a parlamentben, amelybe egyetlen ellenzéki politikus került be a 2010-es választásokon.

Hajlemariam Deszaleng az újkori Etiópia első miniszterelnöke, aki békés úton került a kormány élére. Beiktatási beszédében azt ígérte, hogy Etiópia „stabil és demokratikus” ország marad, és folytatja az eddig követett politikát a térségben, beleértve a szomáliai katonai szerepvállalást és a két Szudán közötti közvetítést. Menesz Zelavi temetésekor az amerikai küldöttségnek azt mondta, hogy országa továbbra is szoros kapcsolatokat fog ápolni az Egyesült Államokkal.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.