Brüsszelben mosakodna a csaló miniszterelnök

Barrosóval találkozik a hivatalosan is plagizáló román szociálliberális miniszterelnök. Pontának sok ügyben kell magyarázkodnia.

Kovács András
2012. 09. 17. 9:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jogállam, az állami intézmények és a Traian Basescu államfő ellen vezetett sikertelen balliberális támadásokat követően a szétesett román jobboldal úgy tűnik, egyre inkább erőre kap. Ennek egyik jele, hogy vasárnap választási szövetségre lépett három jobboldali párt Romániában: az Igaz Románia Szövetség (ARD) megalakulását rögzítő jegyzőkönyvet Vasile Blaga, a Demokrata Liberális Párt (PDL), Mihai Razvan Ungureanu, a Polgári Erő (FC) és Aurelian Pavelescu, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNTCD) elnöke írta alá.


A szövetség, úgy tűnik, a választók szimpátiáját is elnyerte, mivel a legfrissebb felmérések szerint az ARD támogatottsága 24 százalékra nőtt, miközben a Victor Ponta vezette Szociálliberális Szövetségé (USL) 49 százalékra csökkent. Az USL egyébként szeptember elején még 62 százalékon állt, ami világosan mutatja, hogy Pontáék politikája milyen mértékben erodálja az alakulat népszerűségét. Az áprilisban hatalomra került román miniszterelnök elképesztő tempóban kezdett hozzá a munkához, amelynek során a jogállami kritériumokra egyáltalán nem volt tisztelettel.

Megbukott kísérlet

Először a választási rendszert próbálta átszabni a szociálliberális kormányzat, de ezen törekvésüket az alkotmánybíróság júniusban törvénytelennek minősítette, így a régi szisztéma maradt érvényben. Ponta igazából a júniusi önkormányzati választást követően jött lendületbe, amelyen az USL elsöprő győzelmet aratott. A kormánypárt ezt követően Traian Basescu, a jobbközép pártok által támogatott államfő ellen intézett támadást, és július elején fel is függesztették hivatalából.

Ezt követően július 29-én népszavazást tartottak a felfüggesztésről, amelyen a választók csupán 46 százaléka jelent meg, így az érvénytelen lett. Pontáék nem adták föl, és minden eszközt bevetettek, hogy a külföldön élő nagyszámú románság legalább egy részét töröljék a választási névjegyzékből, azonban többkörös ülésezés után az alkotmánybíróság is érvénytelenné nyilvánította a referendumot, így Basescu visszatérhetett a hivatalába.

Erről elfelejtkeznek a szocialisták

A népszavazási kudarc nagyon érzékenyen érintette a kormányzatot, amelyet csak tetézett, hogy szeptember 12-én a bukaresti egyetem szenátusa plágiumnak minősítette Ponta doktori disszertációját. A politikus szerencséje, hogy csak az oktatási minisztérium vonhatja vissza a doktori címét, és vélhetőleg a mostani politikai helyzetben ezt nem fogja megtenni. A szociálliberálisok helyzetét tovább nehezítette, hogy ugyanezen a napon az EP-ben vitát rendeztek Románia helyzetéről.

A vitában jobboldali képviselők többnyire élesen bírálták a Ponta-kormány lépéseit, a baloldaliak pedig azt hozták fel, hogy Basescu már korábban demokráciaellenes lépéseket tett. A fideszes Gál Kinga szerint egyes magyar szocialista képviselők, amikor a Romániáról folyó vitában Magyarországot bírálják, „elfelejteni látszanak azt a nem mellőzhető tényt, hogy egy ideiglenes kormány alkotmányellenes és jogállamiság-ellenes lépéseiről vitázunk itt most, és nem arról a tényről, hogy Magyarországon egy demokratikusan megválasztott, kétharmados többséggel felhatalmazott kormány próbálja a rendszerváltáskor elmaradt reformokat pótolni”.

Nem enged

Szeptember 14-én Basescuval találkozott José Manuel Barroso, aki a megbeszélést követően kiadott közleményében úgy fogalmazott: az Európai Bizottság nem enged abból, hogy minden tagállamtól elvárja, hogy tiszteletben tartsa a jogállamiságot, az igazságszolgáltatás függetlenségét és az alkotmánybíróság döntéseit. Barroso kifejti továbbá, hogy véleménye szerint Romániának stabil politikai és jogi keretekre van szüksége hitelessége, gazdasági és pénzügyi helyzete megőrzéséhez.

Ponta hétfőn találkozik Barrosóval, ahol várhatóan megpróbálja megmagyarázni azt, hogy miért lépte meg a jogállamot lebontó intézkedéseit, és várhatóan Basescut is élesen bírálni fogja a miniszterelnök. Burkolt formában, de vélhetőleg szóba kerül majd a politikus plágiumügye is, ami szintén roppant kínos, mivel most már hivatalosan is bebizonyosodott a szociálliberális politikusról, hogy csalt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.