Gyengék lettek a pótérettségik

Gyenge eredmények születtek a romániai pótérettségin, amelyen országosan a diákoknak csak mintegy 24 százaléka vizsgázott sikeresen.

NT
2012. 09. 03. 13:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az idén a vizsgázók ugyan jobban szerepeltek, mint a tavaly ősszel pótérettségizők, hiszen akkor csak 16 százalék volt az elégséges osztályzatot elérő diákok aránya. A mostani eredmény viszont sokkal gyengébb, mint a nyári érettségié, amikor a diákok 44 százaléka kapott érettségi oklevelet.

Ecaterina Andronescu oktatási miniszter szerint mintegy 85 ezer diák vett részt a pótvizsgán, közülük körülbelül 20 ezren érettségiztek sikeresen. Összesen 99 ezren iratkoztak be a pótérettségire, de 14 ezren meg sem jelentek, vélhetőleg azért, mert úgy gondolták, hogy nincs esélyük érettségi bizonyítványt szerezni. Romániában évről évre csökken azoknak a végzős diákoknak az aránya, akik részt vesznek az érettségin.

Az országos arányhoz képest jó eredményeket felmutató megyék zömében enyhén egyharmad fölötti volt a sikeresen érettségizők aránya. Giurgiu megyében a diákok fele vizsgázott eredményesen.

A jelentős magyar lakossággal rendelkező megyék közül Bihar szerepelt jobban, ahol a vizsgázók egyharmadának sikerült a pótérettségije. Maros megyében 23 százalék, Hargita megyében 22 százalék, Kovászna megyében pedig 16 százalék volt az eredményesen vizsgázók aránya.

Romániában jelenleg egységes az érettségi vizsga, de az oktatási minisztérium jövőre be akarja vezetni a differenciált megméretést. Andronescu szerint a jövő évben várhatóan lesz egy egységes országos érettségi vizsga, amely azoknak szól, akik folytatni szeretnék tanulmányaikat. Emellett úgynevezett szakoktatási érettségi vizsga is lesz, amelyen azok a diákok vehetnek részt, akik nem akarnak egyetemre beiratkozni, hanem a munkaerőpiacon akarnak elhelyezkedni.

Romániában az utóbbi években folyamatosan romlottak a vizsgaeredmények. Míg 2009-ben a jelentkezők 81,47 százaléka, 2010-ben a 69,3 százaléka vizsgázott sikeresen, 2011-ben a jelentkezőknek már csak alig a fele szerzett érettségi bizonyítványt.

A csökkenés fő oka a vizsga felügyeletének szigorítása, hiszen videokamerákat szereltek fel az osztálytermekben a puskázás kiküszöbölése érdekében. A romániai közoktatás súlyos válságban van, és elemzők szerint a gyenge érettségi eredmények hűen tükrözik a diákok felkészületlenségét.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.