Leromboltak egy cigánytelepet

Lerombolták kedden Bulgáriában egy cigánytelep 32 viskóját, amelyeket a helyi hatóságok szerint illegálisan építettek.

LM
2012. 09. 25. 18:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ország középső részében fekvő Maglizs polgármesteri hivatala megerősítette, hogy a művelet körülbelül 400 embert érintett a 3500 fős településen. Jövő tavasszal több mint 100 további – egyébként is többnyire nyomorúságos állapotban lévő – házat kívánnak egyenlővé tenni a földdel.

A helyzet „tűrhetetlenné” vált

Goszpidin Goszpodinov polgármester szerint a romák lakta körzetben a helyzet már „tűrhetetlenné” vált. „El kellett kezdeni a szabályozást, hogy elkerüljük a feszültséget a többi lakossal, akik szintén gazdasági problémákkal küzdenek” – fogalmazott. Hozzátette, hogy tervéről egyeztetett a helyi roma vezetőkkel is. Az önkormányzat egy 150 ágyas épületet bocsát azok rendelkezésére, akik a mostani házrombolás miatt fedél nélkül maradnának télre.

Goszpodinov elmondta azt is: jövőre a cigányok lakta városrészben teljes körű ellenőrzéseket tartanak, hogy megvizsgálják, vannak-e még illegálisan épített házak, illetve a víz- és áramszámlákat fizetik-e rendszeresen az ott lakók.

Törvény

„Az a célunk, hogy betartassuk a törvényt” – szögezte le a polgármester, kiemelve, hogy az országban több tucat olyan szervezet működik, amely azt állítja, hogy a romák problémáival foglalkozik és segíti integrációjukat. Bulgáriában a romák részarányát a lakosság mintegy 10 százalékára, körülbelül 700 ezer főre becslik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.