A cseh kormány nem elégedett azokkal a feltételekkel, amelyeket Svédország szabott a vadászgépek bérlésének meghosszabbítására.
Csehország 2004-ben vett bérbe Svédországtól tíz évre 14 darab Gripen vadászgépet 19,6 milliárd koronáért (mintegy 210 milliárd forint). A mostani tárgyalások ennek a szerződésnek a meghosszabbításáról folynak. Prága szeretne kevesebbet fizetni, de Stockholm egyelőre nem hajlandó csökkenteni a bérleti díjat.
Alexandr Vondra cseh védelmi miniszter egy hete úgy nyilatkozott: ha a feleknek most sem sikerülne megegyezniük, a cseh kormány két-három évre egy átmeneti bérleti szerződést kötne, majd új pályázatot írna ki a vadászgépek beszerzésére. Az új pályázat feltételeinek vázlatát a cseh kormány november végéig szeretné elkészíteni.
A prágai sajtó már korábban úgy értesült: ha Svédország ebbe az átmeneti időszakba sem menne bele, akkor a csehek megpróbálnának megegyezni a szlovákokkal, hogy szlovák gépek védjék egy ideig a cseh légteret. A téma Robert Fico legutóbbi prágai tárgyalásain állítólag már napirenden volt.
A Lidové Noviny szerint az ajánlatot a szlovák védelmi tárca tette a cseheknek. „A Cseh Köztársaság tapasztalataiból indultunk ki, hiszen a cseh légierő már felügyelte a balti államok légterét” – erősítette meg a lapnak ezt az értesülést Martina Balleková, a szlovák védelmi minisztérium szóvivője. A szlovák légierő MiG-29-es orosz vadászgépekkel rendelkezik. Ami a cseh hadsereget és magát a cseh légvédelmi erőket illeti, a Lidové Noviny azt írja, hogy a katonák mindenképpen azt szeretnék, ha maradhatnának a Gripenek.
Svédországon kívül Csehország, Magyarország, a Dél-afrikai Köztársaság és Thaiföld hadserege használ JAS-39 Gripen típusú vadászgépeket.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!