Kína reméli, hogy az Egyesült Államok tartja magát ígéretéhez és nem foglal állást a vitákban – hangoztatta Hung Lej (Hong Lei) szóvivő, s hozzátette, hogy a Dél-kínai-tengeren a nem térségbeli országoknak tiszteletben kell tartaniuk a közvetlenül érintett felek választását, s pártatlannak kell maradniuk. Mint mondta, a vitákat „baráti tárgyalásokon”, a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) és Kína által 2002-ben elfogadott vonatkozó magatartási szabályok alapján kell megoldani.
Megfigyelők szerint Hillary Clinton jelenlegi ázsiai-csendes-óceáni körútja alkalmával is a régióbeli országok, az ASEAN tagországainak szorosabb összefogását igyekszik előmozdítani, miközben garanciát követel a dél-kínai-tengeri szabad hajózásra.
Az állami Hszinhua hírügynökség kommentárjában azonban úgy vélte, hogy Washington megpróbálja „elidegeníteni” a környező országokat Kínától, s tevékenységével „nem járul hozzá a regionális békéhez és stabilitáshoz”.
Clinton hétfőn Indonéziában úgy nyilatkozott: országa nem akar egyik oldalra sem állni a területi vitákban, de a térség országainak együttműködve kell megoldásra jutniuk, mindenféle „kényszer, megfélemlítés, fenyegetés, s természetesen erő alkalmazása nélkül”.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!