Eljárás indult a színezett sertéshús ügyében

Ismeretlen elkövető ellen fogyasztók megkárosítása bűncselekménye címén indított eljárást a kassai járási rendőrkapitányság.

KG
2012. 10. 25. 20:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrségi szóvivő szerint az eljárást a Szlovák Állat-egészségügyi és Élelmiszer-felügyelet (SVaPS) vizsgálatának eredményei alapján indítják. Elmondta: megállapítást nyert, hogy a közel 420 kilogrammnyi – marhabélszínként megjelölt –, mesterséges színezékkel megfestett sertéshúst a pozsonyi viszonteladónak egy kassai székhelyű vállalat értékesítette, amely a – VKC HU 574 EK csomagolási megjelölésű – szállítmányt egy magyarországi cégtől szerezte be.

A rendőrség a magyar vállalat nevét nem pontosította, de a távirati iroda értesülése szerint ugyanarról a Filetto Kft.-ről van szó, amelynek neve korábban a Svédországban lefoglalt festett sertéshús kapcsán merült fel.

Akár nyolc évet is kaphatnak

Anton Suchy, a színezett húst megvásárló Hermes Clasic vállalat tulajdonosa az esettel kapcsolatban azt mondta: azt követően ellenőrizte a magyarországi eredetű húst, hogy a híradásokból értesült a svédországi esetről. „A múlt héten láttam a hírt, hogy Svédországban Magyarországról származó színezett sertéshúst foglaltak le, ezért úgy döntöttem, hogy megvizsgálom a legutóbbi szállítmányt” – nyilatkozta a kereskedő, aki a „marhabélszín” kiolvasztása során felfigyelt a hús „gyanús” állagára, ezért bevizsgáltatta.

A Szlovák Állat-egészségügyi és Élelmiszer-felügyelet a hús proteinvizsgálata során megállapította, hogy a VKC HU 574 EK csomagolási megjelölésű szállítmány kizárólag sertéshúst, valamint mesterséges színezőanyagot tartalmaz. A hatályos szlovák jogszabály szerint a fogyasztók megkárosítása bűncselekményében háromtól nyolc évig terjedő szabadságvesztés büntetés szabható ki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.