Orbán: Érdemes végigcsinálnunk

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A miniszterelnök szerint egész Magyarország érzi, hogy szükség van a teljes átalakulásra, így az ahhoz szükséges társadalmi nyugalom fennmaradt.

MD
2012. 11. 26. 12:28

Azzal kapcsolatban, hogy egy múlt heti kormányhatározat szerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter uniós főtárgyalóként felel a 2014–2020-as programozási időszak előkészítéséért, a kormányfő jelezte: a tárcavezetőnek az intézményrendszer átalakítása a feladata. Mint fogalmazott, a pénzről a miniszterelnökök tárgyalnak, a gazdasági miniszter pedig az intézményrendszerrel kapcsolatban tartozik felelősséggel.

A szlovén–magyar kapcsolat sikertörténet

A szlovén–magyar kapcsolatokat konfliktusmentesnek, a szlovén gazdaságot pedig – még ha Magyarországgal és az egész európai gazdasággal együtt nehéz időket is él át – sikertörténetnek nevezte a kormányfő. Kitért arra is, hogy bepótolnak egy évekkel ezelőtti, ám késedelmet szenvedett megállapodást, amely két, szlovénok lakta magyarországi település közötti útszakasz megépítéséről szól. Éppen hétfőn hirdetnek eredményt az építkezést érintő közbeszerzési eljárásban, az út pedig 2013-ban megépül – tájékoztatott. Hozzátette azt is, hogy a szlovén és magyar határ menti települések között is szeretnének több, közúti kapcsolatot biztosító átkelőt létesíteni.

A kisebbségek kérdéséről Orbán Viktor közölte: Magyarország büszke tizenhárom nyilvántartott kisebbségére, ez ugyanis színesebbé teszi az életet, növeli Magyarország értékét, a kormány pedig minden segítséget megad a nemzetiségek kultúrájának, nyelvének megőrzésére.

Jansa egyetértett Orbánnal

Janez Jansa szlovén miniszterelnök a sajtótájékoztatón gyümölcsözőnek nevezte a szlovén–magyar kapcsolatokat, külön kiemelve a Szlovéniában élő magyar és a Magyarországon élő szlovén kisebbségek helyzetét mint a hétfői tárgyalások egyik fő témáját, majd úgy fogalmazott: nagyon fontos, hogy a nemzetiségek megőrizzék identitásukat. Üdvözölte egyúttal, hogy megépül az említett, szlovénok lakta két magyarországi települést összekötő út, az ugyanis hozzájárulhat az életkörülmények javításához.

A politikus szólt arról is, hogy Magyarország fontos gazdasági partnere Szlovéniának, e kapcsolat fokozása pedig kölcsönös érdek. Janez Jansa elmondta továbbá, hogy Magyarországhoz hasonlóan Szlovénia is támogatja a Nyugat-Balkán európai uniós integrációját.

Több megállapodást is aláírtak

A sajtótájékoztató előtt a miniszterelnökök aláírták az államhatáron átvezető közúti kapcsolatok fejlesztéséről szóló keretmegállapodást. A két ország innovációs hivatala a technológiai és innovációs területen való együttműködésről szóló dokumentumot írt alá, Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára pedig a szlovén féllel a magyar–szlovén, szlovén–magyar tudományos szótár elkészítéséről rendelkező nyilatkozatot szignált.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.