A BT elé terjesztett jelentésében Ban úgy vélte, hogy a térséget ellenőrzésük alatt tartó iszlám szélsőséges fegyveresek ellen, utolsó lehetőségként, szükségessé válhat a katonai beavatkozás. Hozzátette: „amennyiben viszont egy ilyen beavatkozást nem jól terveznek és hajtanak végre, az súlyosbíthatja a már jelenleg is nagyon törékeny humanitárius helyzetet, és súlyos jogsértésekhez is vezethet”.
A beavatkozás emellett csökkentheti a tárgyalásos megoldás esélyeit, márpedig leginkább ez adhatna reményt arra, hogy a térség hosszabb távra stabillá tehető – derül ki a jelentésből. Ban azt is javasolta, hogy az ENSZ ne nyújtson anyagi támogatást az akcióhoz. Az afrikai államok novemberben döntöttek arról, hogy készek beavatkozni Maliban. A BT decemberben foglal állást a témáról, és döntésének alapja Ban most ismertetett jelentése lesz.
Mindezek mellett az Egyesült Államok is kész támogatni, hogy jól szervezett és jól felszerelt, afrikai vezetésű katonai erőt vezényeljenek Maliba az iszlamista felkelők ellen, ha a szomszédos államok beleegyeznek a fellépésbe.
A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) szerint a belpolitikai struktúrák összeomlása, a biztonsági helyzet romlása és az élelmiszerhiány miatt körülbelül félmillió ember került tragikus helyzetbe Mali északi részén.