Palesztin orvosok mintákat vettek Arafat csontjaiból. „A művelet befejeződött, a sírt újra lezárták, a mintákat pedig átadták francia, svájci és orosz szakértőknek” – közölte az AFP hírügynökséggel az ügyben illetékes palesztin vizsgálóbizottság egyik tagja. Arafat maradványait kormányának rámalláhi épületegyüttesében, egy mauzóleumban helyezték el annak idején. November 13-án kezdték előkészíteni a kiemelést, a művelet idejére ponyvákkal vették körbe a mauzóleumot. A sír visszazárása után elkezdték eltávolítani a ponyvákat – jelentették az AFP tudósítói a helyszínről.
A néhai palesztin vezető halálának okát azért vizsgálják, mert egy svájci intézet szakértői rendkívül mérgező, halált okozó radioaktív anyagot, polóniumot találtak egy ruhadarabon, amely állítólag az övé volt. Elképzelhető, hogy Arafat maradványainak vizsgálata alapján sem tudják megfejteni halálának igazi okát. A polónium 210-es atomszámú izotópja gyorsan lebomlik, felezési ideje 138 nap, és egyes szakértők azt állítják, nem lehet tudni, hogy a maradványokból vett minták elegendők-e a vizsgálathoz.
Van esély
Jean-René Jourdain, a franciaországi sugárvédelmi és atombiztonsági intézet (IRSN) személybiztonsági ügyekben illetékes igazgatóhelyettese azonban a francia hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette: ha Arafatot polónium-210-essel mérgezték meg, akkor még nyolc évvel halála után is van esély ennek kimutatására, mégpedig abban az esetben, ha halálos mennyiségű, vagyis legalább néhány mikrogrammnyi anyaggal került kapcsolatba. Ebben az esetben az eredeti mennyiség kétmilliomod része van jelen a halott maradványaiban.
De ha találnak is polóniumnyomot, nem biztos, hogy az mesterségesen – tehát mérgezés céljával – előállított anyag. A polónium ugyanis a természetben is előfordul, például a földkéreg néhány centiméteres felső rétegében. Hogy melyik esetről van szó, néhány hét alatt kideríthető, mondta Jourdain.