Előre hozott választásokat javasol a kormányfő

A megszorítások miatt hetek óta tartó szlovéniai tiltakozó megmozdulások nyomán Janez Jansa konzervatív miniszterelnök előre hozott parlamenti választásokat javasolt.

WA
2012. 12. 05. 7:22
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányfő kedd esti, Ljubljanában elhangzott beszédében azt javasolta, hogy a választásokat a jövő év közepén tartsák. „Készek vagyunk bevonni az ellenzéket a kormányba, vagy új választásokat ajánlunk” – jelentette ki a miniszterelnök, aki egyfajta előfeltételként említette a politikusok kiváltságainak megszüntetését.

A nyilatkozatot megelőzően Janez Jansa pártja, a konzervatív Szlovén Demokrata Párt (SDS) tizenegy pontból álló programot terjesztett elő a tiltakozások megfékezésére. Ez egyebek közt előirányozza a választási törvény reformját, valamint annak lehetőségét, hogy a lakosság leválthassa a polgármestereket.

Szlovéniában a hét elején tízezrek vonultak az utcákra, hogy tiltakozzanak a kormány megszorító intézkedései ellen. A megmozdulások november közepén kezdődtek, december 21-ére a szakszervezetek és különböző polgárjogi csoportok újabb országos tiltakozásra szólítottak fel.

A növekvő elégedetlenség ellenére a szlovén szavazópolgárok az elmúlt hét végén azt a szociáldemokrata Borut Pahort választották meg az ország új államfőjévé, aki támogatja Janez Jansa kormányának politikáját.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.