Fukusimában járt az új miniszterelnök

Csaknem két évvel a fukusimai atomerőmű katasztrófája után látogatást tett a pusztító szökőár által tönkretett létesítményben Abe Sindzó.

MD
2012. 12. 29. 12:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányfő másfél órát töltött az atomerőműben. Köszönetet mondott az ott dolgozó munkásoknak, akiknek szavai szerint „az emberiség történetének példátlan kihívásával” kell szembenézniük. Ígéretet tett az erőmű leszerelési munkálatainak felgyorsítására, egyben megerősítette kormánya eltökéltségét az előző, Noda Josihiko vezette kabinet atomenergetikára vonatkozó terveinek felülvizsgálatára.

A fukusimai katasztrófa után ellenőrzés céljából felfüggesztették a japán atomreaktorok működését. Jelenleg az ország ötven atomerőműve közül csak kettő üzemel. Az előző kormány azt ígérte, hogy 2040-ig az összest leállítják, s az addigra elöregedő létesítményeket nem pótolják újabbak építésével.

Felülvizsgálják az előző kabinet döntését

Abe és kormánya szerda óta van hivatalban, miután az általa vezetett Liberális Demokrata Párt a vele szövetséges Új Kómeitó párttal együtt kétharmados többséget szerzett az alsóházban a december 16-ai parlamenti választásokon. Az új kabinet fordulatot ígért az atompolitikában: a biztonságosnak minősített atomerőműveket újból üzembe helyezik, és felülvizsgálják az előző kormány döntését az atomenergiáról való teljes lemondásról is. Abe Sindzó már a választási kampányban azt hangoztatta, hogy Japán gazdasági okokból nem engedheti meg magának az atomenergiáról való teljes lemondást. Motegi Tosimicu ipari miniszter azt sem zárta ki, hogy megfelelő előzetes biztonsági vizsgálat után új atomerőműveket építsenek. Egyúttal ígéretet tett a megújuló energia felhasználására.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.