A biztonsági műveletek folyamatban lévő fokozatos átadása az afgán fegyveres erőknek nem más, mint visszavonulás, és hasonló ahhoz, ami Dél-Vietnamban történt az észak-vietnami kommunista erők 1975-ös győzelme előtt két évvel – írták a lázadók közleményükben.
A tervek szerint az amerikai vezetésű NATO-erők 2014 végéig vonulnak ki Afganisztánból, bár az Egyesült Államok azután is fenntart majd az országban nem harcoló alakulatokat, és más NATO-tagországok is megígérték, hogy valamilyen formában támogatják a kabuli kormányt.
Újabb Vietnam?
„Amikor Amerikát már totális vereség fenyegette Vietnamban, kitalálták, hogy bejelentik győzelmüket és megfutamodnak, most pedig azt találták ki, hogy a megfutamodás előtt úgymond átadják a biztonság felügyeletét Afganisztánban” – írták a tálibok.
A folytatódó afganisztáni harcok ellenére az Egyesült Államok, tartva magát az eredeti tervhez, harmadával csökkentette a közép-ázsiai országban állomásozó csapatai létszámát – közölte korábban az amerikai védelmi miniszter pénteken új-zélandi látogatásán.
Leon Panetta Aucklandban elmondta, hogy a korábbi csapaterősítések után mára a 2009-es szintre csökkent az Afganisztánban állomásozó amerikai katonaság száma. A 2009 végén a Hindukusba küldött 33 ezer fős erősítésből az utolsó egység is elhagyta az országot, így ismét 68 ezer amerikai katona maradt a muszlim országban. A NATO vezette – jelenleg közel 100 ezer katonából álló – nemzetközi haderő legnagyobb részét 2014 végéig kivonják Afganisztánból.
NATO-korlátozás
Nyugati katonai tisztségviselők bejelentették: a NATO korlátozza az afgán erőkkel közös hadműveleteit, mert az utóbbi hónapokban nagyon sok katonáját ölték meg afgán katonák, rendőrök, illetve ezen testületekbe beférkőző lázadók.