Egy szóvivőjük ugyanakkor arról beszélt, hogy csak taktikai jellegű visszavonulásról van szó. Mali nyugati részében viszont támadásba lendültek az iszlamisták, és – mint már korábban kiderült – a kormányhadsereggel folytatott harcok után elfoglalták a Bamakótól 400 kilométerre található Diabali települést. Elefántcsontparti források hétfőn beszámoltak arról, hogy az ország és Mali határát francia harckocsik oszlopa lépte át. A tankok az elefántcsontparti ENSZ-erőt segítő francia csapatokhoz tartoznak, közülük mintegy 30 érkezett Maliba.
Django Sissoko, Mali miniszterelnöke hétfőn Algériában tárgyalt, és megbeszéléseit követően az algíri külügyminisztérium bejelentette, hogy a két ország közti határt lezárták. Ennek fontosságát vasárnap este Laurent Fabius francia külügyminiszter is hangsúlyozta, akárcsak azt, hogy Maliban a kormányerők haladjanak észak felé.
Az ENSZ egy szóvivője hétfőn azt közölte, hogy a harcok kiújulása miatt újabb 30 ezer ember menekült el Maliból. Többségük Mauritániába ment át, más szomszédos országokból – elsősorban Burkina Fasóból és Nigerből – nem jelentettek nagyobb menekültáradatot. Tavaly március óta mintegy 230 ezer ember kényszerült lakhelyének elhagyására Maliban a harcok miatt – mondta el Eduardo del Buey, az ENSZ egyik szóvivője.
Német segítség
Németország is támogatja a Maliban végrehajtott francia katonai intervenciót, harci alakulatokkal azonban nem vesz részt benne. Erről Guido Westerwelle külügyminiszter tájékoztatta telefonon hétfő este francia kollégáját. A ZDF televíziónak adott nyilatkozatában Westerwelle elmondta, hogy hazája humanitárius, orvosi és politikai támogatást ígér az iszlamisták ellen Maliban folyó hadművelethez, amely mellett Párizs szerint az egész nemzetközi közösség szinte egyöntetűen kiáll. A német segítség konkrét formáiról Berlin jelenleg egyeztet szövetségeseivel – jelentette ki a miniszter.
Westerwelle utalt arra, hogy a német kormány mindehhez igényli a Bundestag jóváhagyását. A parlament illetékeseit már előzetesen tájékoztatták, a végleges tájékoztatásra azonban csak akkor kerül sor, amikor döntés született a francia beavatkozáshoz nyújtandó támogatás konkrét formáiról. Egy nappal korábban a brit kormány jelentette be, hogy légi logisztikai segítséget nyújt Franciaországnak a Maliban zajló hadműveleteihez, szárazföldi harcoló alakulatokat azonban nem küld az afrikai országba.
Több mint hatvan iszlamista fegyveres halt meg Mali északi részén, a Gao város és környéke elleni francia légicsapásokban – tájékoztatott hétfőn több helyi lakos, illetve és a biztonsági szervek illetékesei.
A francia külügyminiszter azt közölte vasárnap: „A francia erők megállították az iszlamisták déli irányú előrenyomulását, és a terroristák bázisait támadják északon”. Gaóban található a térséget ellenőrzése alatt tartó iszlamista szervezet, a Mozgalom a Nyugat-afrikai Dzsihád Egységéért (MUJAO) főhadiszállása. A szervezet hétfőn megfenyegette Franciaországot a légicsapások miatt.