A tárca kitért arra: Magyarország teljes mértékben egyetért a Catherine Ashton, az Európai Unió főképviselője által kiadott nyilatkozattal. Egyben üdvözli, hogy az EU a továbbiakban is kiemelt figyelmet fordít a témára, és felhívja az EU-t, fontolja meg további megszorító intézkedések meghozatalát, amelyek megfoszthatják Észak-Koreát azon képességétől, hogy hasonló akciókat hajtson végre a jövőben – zárul a közlemény.
Észak-Korea elismerte az atomrobbantást
A világtól elzárkózó phenjani rezsim, amely számára ENSZ-határozatok tiltják a nukleáris és rakétatechnológia fejlesztését, csak később erősítette meg a robbantás tényét. A KCNA állami hírügynökség közleményében azt írta, hogy sikeresen és tökéletesen hajtották végre a föld alatti nukleáris robbantási kísérletet, amelynek célja megfogalmazásuk szerint az ország védelmének és szuverenitásának erősítése volt az Egyesült Államok folyamatos ellenségeskedésével szemben. A kísérlethez egy miniatürizált nukleáris eszközt használtak, amelynek a korábbiaknál nagyobb volt a robbanóereje.
Dél-Korea ENSZ-nagykövete már múlt hétfőn közölte, hogy Észak-Korea bármely pillanatban végrehajthatja tervezett robbantását. A kommunista állam januárban jelentette be, hogy kísérleti atomrobbantást hajt végre tiltakozásul amiatt, hogy az ENSZ BT a tavaly december 12-i észak-koreai rakétakísérlet miatt szigorított a Phenjan elleni szankciókon. Akkor Észak-Korea – dacolva a nemzetközi közösség figyelmeztetésével – egy műholdat állított Föld körüli pályára, amiről sokan úgy gondolják, hogy valójában egy ballisztikus rakéta tesztelése volt.




