A dél-koreai hadsereget azonnal riadókészültségbe helyezték, és Ri Mjong Bak államfő rendkívüli ülésre hívta össze az ország nemzetbiztonsági tanácsát. Dél-Korea, amely jelenleg éppen soros elnöke az ENSZ Biztonsági Tanácsának, azonnal kezdeményezte a testület összehívását. A BT várhatóan még kedden összeül. A szöuli védelmi minisztérium közölte: nem tartja kizártnak, hogy a keddi robbantást hamarosan továbbiak követik vagy Phenjan egy újabb rakétakísérletet is végrehajt.
Rengés egy kilométeres mélységből
A japán kormány is bejelentette, hogy összehívja nemzetbiztonsági tanácsát. A japán meteorológiai ügynökség szerint az 5,2-es fokozatú földlökést helyi idő szerint 11.57-kor (közép-európai idő szerint 3.57-kor) érzékelték körülbelül egy kilométeres mélységből. A dél-koreai védelmi tárca szerint a rengést egy 6-7 kilotonnás nukleáris robbantás okozta.
A Yonhap dél-koreai hírügynökség ugyanakkor – egy meg nem nevezett tisztségviselőre hivatkozva – azt jelentette, hogy Phenjan hétfőn tájékoztatta a vele szövetséges Pekinget és az ellenségének kikiáltott Washingtont is arról, hogy nukleáris kísérletet tervez végrehajtani.
Az Átfogó Atomcsend Egyezmény Szervezetének (CTBTO) bécsi központja szintén megerősítette kedden, hogy „szokatlan szeizmikus eseményt” észleltek Észak-Koreában, mégpedig a korábbi, 2006-ban és 2009-ben végrehajtott atomrobbantások körzetében, azaz Phenjan nukleáris kísérleti telepén. A CTBTO globális mérőhálózata közép-európai idő szerint röviddel hajnali négy óra előtt a Richter-skála szerinti 4,9-es erősségű szeizmikus mozgást észlelt az ország területéről. A nukleáris kísérlet egyértelmű fenyegetést jelent a nemzetközi békére és biztonságra és megkérdőjelezi a globális nukleáris leszerelés érdekében tett erőfeszítéseket – hangsúlyozta Tóth Tibor, az egyezmény előkészítő bizottságának vezetője. A tesztrobbantás olyan aggasztó esemény, amelyet mindenkinek el kell ítélnie – tette hozzá.
Elítélte a robbantást a nukleáris energia békés célú felhasználásán őrködő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) is. Amano Jukija főigazgató „mélységes sajnálkozásának” adott hangot az esemény miatt, és rámutatott, hogy a robbantással egyértelműen megsértették az ENSZ BT határozatait. „A NAÜ továbbra is elkötelezett az észak-koreai nukleáris kérdés békés megoldása mellett, ennek érdekében felújítaná ellenőrző tevékenységét, amint erről politikai megállapodás születik az érintett országok között” – fűzte hozzá.