Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) szerint világszerte három nőből egyet megerőszakolnak vagy megvernek élete során. Egyes országokban ez az arány akár tízből hét is lehet. Gyakran az is előfordul, hogy a bántalmazott, megerőszakolt vagy akár megcsonkított áldozatokat bűnözőként kezelik – meggyalázzák, kiközösítik, bebörtönözik, sőt akár ki is végzik őket –, miközben az elkövetők szabadon távozhatnak.
Az elkeserítő példákhoz nem kell messzire visszamenni az időben. Tavaly decemberben egy 23 éves fiatal lányt megerőszakoltak Indiában, aki később bele is halt sérüléseibe – két hónappal az után, hogy pakisztáni tálibok egy merényletkísérlet során életveszélyesen megsebesítették a 14 éves Malala Juszufzait, akinek legfőbb „bűne” az volt, hogy kiállt a nők oktatáshoz való joga mellett. Mindkét eset széles körű felháborodást és tüntetéseket váltott ki.
Nyugaton is probléma
Az úgynevezett becsületbeli gyilkosságoktól a gyermekházasságig, a randin történő nemi erőszaktól a szexuális rabszolgaságig a nők elleni erőszak minden társadalomban elterjedt. Mégis amikor egy nő végül veszi a bátorságot, hogy bejelentse a bűncselekményt, az orvosok gyakran nem elég segítőkészek, a rendőrök ellenségesek, végül az igazságszolgáltatás is cserbenhagyja őket.
Az Egyesült Államok hadseregében minden harmadik nőt szexuálisan bántalmaznak – általában egy „bajtárs” –, mégis nagyon kevés támadót ítélnek el. Hasonló a helyzet az Egyesült Királyságban is, ott évente 473 ezer szexuális bűncselekményt jelentenek be, végül 60-95 ezret minősítenek erőszaknak. Az elmúlt három évben azonban alig több, mint ezer főt ítéltek el nemi erőszak miatt.
Az uniós tagállamokban is sürgető probléma a nőkkel szembeni erőszak, éppen ezért 2011–2012-ben az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) az egész EU-ra kiterjedő felmérést készített a témában, melynek az eredményeit várhatóan idén publikálják majd.
Magyarország sem kivétel
Hazánkban a nők 23 százaléka élt át valamilyenfajta fizikai erőszakot jelenlegi vagy volt férfipartnere által – írja a Nőkjoga.hu. A meggyilkolt nőknek több mint felét (volt) férjük vagy élettársuk ölte meg. A rendőrség adatai szerint 2009-ben a megölt nők 51,2 százalékát (43 nőt), másik rendőrségi forrás szerint 76 százalékát (64 nőt) partnere ölte meg – olvasható a portálon. Ehhez érdekes adalék még, hogy minden ötödik nő olyan családban nőtt fel, ahol az apja verte az anyját.