Fél Bin Laden likvidálója

A megélhetése és biztonsága miatt is aggódik az amerikai haditengerészet volt kommandósa. Ma nincs sem állandó munkahelye, sem nyugdíja.

BL
2013. 02. 12. 8:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kommandósnak, aki három fejlövéssel végzett az al-Kaida terrorszervezet vezérével, ma nincs sem állandó munkahelye, sem nyugdíja. Családja nem kapott védelmet, elismerésre pedig csak volt bajtársainak egy szűk csoportjától számíthat. Az úgynevezett SEAL kommandó hatos egységének egykori tagja – akit a cikk szerzője, Phil Bronstein, a Tényfeltáró Jelentések Központjának igazgatója csak „a Lövész” néven emleget – tavaly szeptemberben hagyta ott a fegyveres erőket.

Végzett Bin Ladennel, de mindenét elvesztette

Tizenhat évi szolgálata során több száz sikeres bevetésen vett részt, és több mint harminc ellenséget ölt meg, de a civil életben nem tudott elhelyezkedni. Annak ellenére sem, hogy Bin Laden likvidálása Barack Obama elnök egyik leggyakrabban emlegetett sikere és hogy a veteránok polgári alkalmazásának támogatása kiemelt helyet kapott az elnök politikájában.

Bronstein beszámolója szerint – amely hétfőn élénk visszhangot kapott az amerikai médiában – a Lövésznek pillanatnyilag van ugyan egy tanácsadói állása, de nem tudni, hogy meddig. A férfi elvesztette családi egészségügyi biztosítását, és mivel kevesebb mint húsz évet szolgált, nyugdíj sem jár neki. Családi élete is tönkrement; egy fedél alatt, de már különváltan él feleségétől és gyermekeitől.

Bújjanak a fürdőkádba

A volt kommandós arról is beszélt: gyerekeit megtanította rá, hogy ha valami gyanúsat észlelnek, bújjanak el a fürdőkádban, mert az a ház legbiztonságosabb helye, és folyamatosan készenlétben tart egy menetfelszerelést, amelynek segítségével két hétig bujkálhat a feleségével. Kapott ugyan arra vonatkozó ígéretet, hogy egyfajta tanúvédelemben részesítik, de ez végül nem valósult meg.

A Lövész másokkal ellentétben semmilyen formában nem bocsátotta áruba a Bin Laden likvidálására indított abbotábádi akció részleteit. Mint mondta, ettől lojalitása és a családja biztonsága miatt érzett aggodalom tartja vissza. Attól tart, hogy ugyanúgy lelepleződhet a személyazonossága, mint Mark Bissonette kommandósnak, aki No Easy Day címmel jelentetett meg könyvet a terroristavezér megöléséről.

A haditengerészet időt kér

Az amerikai haditengerészet a CNN-nek elküldött közleményében leszögezte, hogy nem áll rendelkezésére elegendő értesülés ahhoz, hogy meg tudja erősíteni a cikkben foglalt állítások valóságtartalmát. A fegyvernem vezetése hangoztatta, hogy komolyan veszi mind az emberei biztonságát, mind pedig azt, hogy támogassa veteránjainak a civil életbe való beilleszkedését. „Anélkül, hogy erről az adott esetről több információ állna rendelkezésre, nehéz lenne meghatározni az átmeneti programjaink sikerességének fokát” – hangzott a közlemény.

Mint ismert, Oszama bin Ladent 2011. május 1-jén, pakisztáni rejtekhelyén találta meg és likvidálta amerikai speciális kommandósok, a hírhedt Navy SEAL egy csapata. Az al-Kaida-vezér holttestét már másnap egy hadihajó, a USS Carl Vinson fedélzetéről a vízbe dobták.

Az akcióról Zero Dark Thirty címmel film készült, melynek hitelességét megkérdőjelezte John McCain republikánus szenátor. A CIA és a SEAL elitkommandós egység volt tagjai pedig azzal vádolták meg Barack Obama elnököt egy kampányvideóban, hogy környezete politikai előnyökért titkos információkat szivárogtatott ki az akcióról.

Az „amerikai álom” is ledőlt a tornyokkal?

Tizenegy évvel ezelőtt alapvetően formálta át a világpolitikát az Egyesült Államokat ért terrortámadás, amelyet később újabbak követtek Londonban és Madridban. Az USA háborút kezdett a terror ellen, amelynek révén lerohanták Afganisztánt és Irakot, ahol mind a mai napig polgárháborús állapotok uralkodnak. Sokak szerint az „amerikai álom” végét jelentették a leomló tornyok, azonban az eltelt idő ennek megállapítására még nem tekinthető elegendőnek. Olvassa tovább cikkünket a szeptember 11-ei terrortámadás következményeiről!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.