Magyar ima és az Intelmek szólt a Szent Péter téren

A Szent Péter téren magyarul imádkoztak rózsafüzért szerdán a római Pápai Magyar Intézet (PMI) tagjai a Hit Éve alkalmából.

BuL
2013. 02. 20. 16:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tóth Tamás pápai káplán, a PMI rektora vezetésével az intézet hét magyar és egy olasz hallgatója imádkozott rózsafüzért a Szent Péter-bazilika előtti téren. A magyar nyelvű kezdőének után olaszul felolvasták a napi evangéliumot, majd szintén olaszul Szent István intelmeinek a keresztény hitről szóló első fejezetét. Ezt a rózsafüzér imádság követte: az anyanyelvén szóló első imádkozónak a többiek latinul feleltek. Az imádságon részt vettek a Rómában szolgáló magyar nővérek és papok, a római Collegium Germanicum papi kollégium magyar növendékei, valamint a római magyarok közösségének tagjai.

„A XVI. Benedek meghirdette Hit Évében minden hétköznap rózsafüzért imádkoznak a római Szent Péter téren. A mostani napot mi vállaltuk, amikor még nem tudtunk XVI. Benedek pápa lemondásáról. A Hit Évében tartott imával az egyházért, a világért és a pápáért is imádkoztunk” – mondta Tóth Tamás az MTI-nek.

A magyarul imádkozott rózsafüzért a Centro Televisivo Vaticano vatikáni televízió és a Telepace katolikus adó egyenesben közvetítette.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.