Szijjártó Péter kérdésre válaszolva elmondta, Orbán Viktor találkozik majd a libanoni miniszterelnökkel, elnökkel és házelnökkel is, valamint egy egyetemen előadást tart a keresztény Európa előtt álló kihívásokról. Az államtitkár – aki maga is részt vesz a látogatáson – közölte: a kormányfőt egy 36 üzletemberből álló delegáció is elkíséri útjára, ők üzleti fórumon vesznek majd részt. Három megállapodást írnak majd alá, gazdasági együttműködésről, diplomata útlevelek vízummentességéről, illetve ösztöndíjakról – ismertette. Hozzátette, a kormánynak általános politikája, hogy minél több, a keleti nyitásban érintett országgal kössön ösztöndíj-megállapodásokat, mert ez hosszú távú megalapozása a jó gazdasági kapcsolatoknak.
Magyarország Libanonra úgy tekint, mint az adott régió stabilitásának egyik legfontosabb láncszemére, ezért áprilisban az Európai Unió külügyminiszteri tanácsi ülésén napirendre akarják vetetni a Libanon stratégiai szerepéről szóló pontot – mondta az államtitkár.
Orbán Viktor szerda délután utazik hivatalos látogatásra Libanonba.