Oscar Pistoriust szándékos emberöléssel vádolják, a bíró közölte, nem lehet kizárni annak a lehetőségét, hogy a sportoló előre megtervezte a gyilkosságot.
Oscar Pistorius zokogott kedden a tárgyalóteremben, amikor az ügyészek részletesen leírták, hogyan ölhette meg a barátnőjét otthonában – írja a CNN. A vád már korábban is amellett érvelt, hogy szándékos emberölés történt: Pistorius felfegyverezte magát, felcsatolta a műlábát, mielőtt rálőtt barátnőjére, Reeva Steenkampra, aki azért jött, hogy nála töltse az éjszakát – állították az ügyészek. Pistorius négyszer tüzelt, és háromszor találta el barátnőjét a fürdőszobában – tették hozzá. „Rálőtt egy ártatlan nőre, és megölte” – jelentette ki Gerrie Nel, a vezető államügyész. Miközben Nel beszélt, Pistorius tenyerébe temette arcát.
Barry Roux védőügyvéd szerint nem történt szándékos emberölés: Pistorius azért lőtte le barátnőjét, mert betörőnek hitte. A vád kétségbe vonta ezt az állítást, arra hivatkozva, hogy miért zárkózna be egy betörő a fürdőszobába.
Reeva Steenkamp boncolása időközben lezajlott, az eredményt egyelőre nem közölték a hatóságok. A modellt kedden búcsúztatják.
A helyi sajtóban először az terjedt el, hogy Reeva Steenkamp Valentin-nap alkalmából szerette volna meglepni a sportolót, aki azonban betörőnek nézhette a besurranó nőt, ezért lőtt rá. Azóta a balesettől a krikettütővel különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságig több változat felmerült. Egyes hírforrások anabolikus szteroidokról számoltak be, melyeket állítólag Pistorius házában találtak, illetve akadt olyan magyarázat is, amely szerint féltékenységi dráma vezetett a tragédiához. Hivatalosan egyik értesülést sem erősítették meg.
A közbiztonság rendkívül rossz helyzete miatt a Dél-afrikai Köztársaságban általános, hogy az átlagember egy betörés esetén a rablóval szemben rögtön fegyvert használ, így elsőre nem volt meglepő Pistorius védekezése sem. A betörők lényegesen agresszívebbek és jól felfegyverzettek az afrikai országban, szemben a magyar átlaggal. Az ország bűnügyi statisztikái magasan vezetik a világranglistákat, különösen a feketék által okkal vagy ok nélkül gyűlölt fehér bőrű lakosság és turisták elleni bűncselekmények területén. A napvilágra került nemi erőszakok jelentős hányadát a Dél-afrikai Köztársaságban követik el a kontinensen belül, és világszinten is magas az ilyen bűncselekmények aránya az országban. Mondhatni „kultúrája” van Dél-Afrikában a szexuális támadásoknak.