Keddig biztosan őrizetben marad a gyilkossággal vádolt Oscar Pistorius, a dél-afrikaiak művégtagokkal versenyző atlétája, aki a gyanú szerint csütörtökön hajnalban pisztollyal lelőtte barátnőjét, Reeva Steenkamp modellt. A bírósági meghallgatásra az eredeti tervekkel ellentétben nem pénteken, hanem kedden kerül sor. Akkor dől el, hogy a 26 éves atléta – aki sírva fakadt a bíróságon – óvadék ellenében szabadlábon védekezhet-e. Desmond Nair bíró ugyanis a vádirat felolvasása után elnapolta a tárgyalást, melyen az ügyészség szándékos emberölésből fog kiindulni.
A CNN is arról számolt be, hogy az ügyész szándékos emberöléssel akarja megvádolni a sportolót. A CNN által megkérdezett szakértő, Joe Tacopina védőügyvéd szerint ez jelzi, hogy lehet elég bizonyíték ahhoz, hogy bizonyítsák, nem baleset történt. Azt természetesen még nem lehet tudni, miféle bizonyítékról lehet szó – tette hozzá.
Péntek reggel az is kiderült, Oscar Pistorius a fürdőszobaajtón keresztül lőtte le barátnőjét. Ez a tény szintén azt támaszthatja alá, hogy Pistorius azért tüzelt, mert azt hitte, illetéktelen behatoló van a házában. Ahhoz, hogy ez a sportoló ártatlanságát bizonyítsa, szükségeltetik egy akkora fürdőszobaablak is, ami elég nagy ahhoz, hogy egy betörő bemászhasson rajta – vélekedett Joe Tacopina.
A rendőrséget csütörtökön kora reggel értesítették arról, hogy lövöldözés történt Pistorius házában. Amikor a helyszínre érkeztek, a mentők már ott voltak, s próbálták újraéleszteni a 30 éves modellt, akit négy lövés ért a felsőtestén. A nyomozók a helyszínen találtak egy 9 mm-es pisztolyt. A rendőrség korábban is vonult már ki a házhoz veszekedés miatt.
A helyi sajtó úgy tudja, hogy Reeva Steenkamp Valentin-nap alkalmából szerette volna meglepni a sportolót, aki azonban betörőnek nézhette a besurranó nőt, ezért lőtt rá.
A hatszoros paralimpiai bajnok Pistorius az olimpiák történetének első művégtagokkal versenyző atlétája volt tavaly Londonban, ahol 400 méteren elődöntőt, míg a dél-afrikai váltóval döntőt futott s lett nyolcadik. Utána a paralimpián 400 méteren megvédte címét, s a 4x100-as váltóval is aranyérmet szerzett, 200-on pedig ezüstöt nyert.
A Dél-afrikai Köztársaság bűnügyi statisztikái magasan vezetik a világranglistákat, különösen a feketék által okkal vagy ok nélkül gyűlölt fehér bőrű lakosság és turisták elleni bűncselekmények területén. A napvilágra került nemi erőszakok jelentős hányadát a Dél-afrikai Köztársaságban követik el a kontinensen belül, és világszinten is magas az ilyen bűncselekmények aránya az országban. Mondhatni „kultúrája” van Dél-Afrikában a szexuális támadásoknak.