Kijelölte Kim Dzsong Un észak-koreai vezető azt a célpontot, amelyre országa elsőként sújtana le, ha fegyveres konfliktus bontakozna ki az egyre feszültebb viszonyban lévő két Korea között. Kim a határ mentén fekvő katonai létesítményeket keresett fel hétfőn, egy időben a nagyszabású, éves amerikai–dél-koreai hadgyakorlat megkezdésével. A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség jelentése szerint ekkor közölte, hogy az első célpont a vízi határ közelében, déli oldalon található Bangnjong szigete lenne.
A sziget közigazgatásának egyik vezetője, Kim Jung Gu az AFP hírügynökségnek elmondta, hogy a bejelentéstől nem estek pánikba, de igyekeznek minden eshetőségre készen állni. A szigeten körülbelül ötezren élnek, és több katonai létesítmény is működik ott.
Két és fél évvel ezelőtt Észak-Korea – amely vitatja az ENSZ által kijelölt tengeri demarkációs vonalat – már megtámadott egy déli szigetet, Jonpjongot a határövezet közelében, az incidensnek négy halottja volt.
Eközben a Csunan Ilbo című szöuli lap tudatta, a dél-koreai partoknál maradnak az atomfegyverrel felszerelt amerikai hadihajók, miután április végén véget érnek a térségben a két ország közös hadgyakorlatai.
Az újság megszólaltatott egy szöuli kormányilletékest, aki szerint az amerikai hadihajók azért maradnak a térségben, hogy észak-koreai támadás esetén az amerikai „védőernyő” teljes mértékben szavatolni tudja Dél-Korea biztonságát. A tisztségviselő szerint egy észak-koreai atomtámadás esetén válaszcsapásul az Okinavára és Guamra telepített amerikai atomfegyvereket vetik be, de mivel ehhez bizonyos idő kell, szükség van arra, hogy a Koreai-félszigetnél is legyenek atomfegyverek.
Az elmúlt hetekben kiéleződött a feszültség a térségben, miután Phenjan ismét atomkísérletet hajtott végre, és erre a nemzetközi közösség újabb büntetőintézkedésekkel válaszolt.
Észak-Korea hétfőn megszakította a vöröskeresztes forródrótot a két ország között – bár későbbi közlések szerint maradt még lehetőség a közvetlen kommunikációra –, és semmisnek nyilvánította az ötven évvel ezelőtt kötött megnemtámadási egyezményt.