„Az Európai Unió nevében kifejezzük őszinte gratulációnkat megválasztásához” – kezdi közleményét az Európai Tanács és a bizottság vezetője. A két uniós vezető közös közleményében a szerdán megválasztott argentin bíborosnak hosszú és áldott pápaságot kíván, amely lehetővé teszi majd, hogy „Őszentsége és a katolikus egyház megvédje és előmozdítsa a béke, a szolidaritás és az emberi méltóság alapvető értékeit”. Ezeket az értékeket Barroso és Van Rompuy „létfontosságú útjelzőknek” nevezi a mélyreható változásokon keresztülmenő, számos kihívással szembenéző világban. A belga és a portugál uniós politikus közleményét azzal zárja, hogy hangot adnak abbéli meggyőződésüknek, hogy I. Ferenc erővel és elszántsággal folytatja majd elődei munkáját, és a világ népeit és vallásait közelebb hozza egymáshoz.
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke közleményében azt is kiemeli, hogy az egyházfő olyan időszakban kap lehetőséget az egyház megújítására, amikor az számos sorsdöntő kihívással kénytelen szembenézni. A német szociáldemokrata politikus szerint a pápa útmutatással szolgál, inspirációt és reményt ad hívők százmillióinak a világon, azt pedig, hogy az új pápa Európán kívülről származik, „bátorító jelnek” nevezi. „Új lendületre van szükség a kereszténység alapértékeinek felélesztéséhez, mint például a szolidaritás, a nemzetek és népek közötti béke, a tolerancia és a leggyengébbek és legszegényebbek támogatása” – hangsúlyozza Martin Schulz. Közleményét azzal zárja, hogy „ezekre az értékekre minden eddiginél nagyobb szükség van egy olyan világban, amelyet az a veszély fenyeget, hogy elborítja a materializmus és az egyenlőtlenség körforgása”.
Schwarzenberg: Jó döntés
Nagyon jó döntésnek nevezte Jorge Mario Bergoglio argentin bíboros pápává választását Karel Schwarzenberg cseh kormányfőhelyettes, külügyminiszter. Schwarzenberg üdvözölte az új pápa megválasztását és rámutatott: a katolikus egyháznak jelenleg éppen Dél-Amerikában van a legtöbb híve – tolmácsolta a cseh diplomácia vezetőjének véleményét Johana Grohová, a külügyminisztérium szóvivője. Milos Zeman cseh államfő, illetve Petr Necas miniszterelnök szóvivőjük szerint csütörtökön küldik el hivatalos jókívánságaikat az új pápa megválasztásával kapcsolatban a Vatikánba.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!