Nastasét március 18-án helyezték feltételesen szabadlábra, miután egy – illegális kampányfinanszírozással összefüggő – másik ügyben kiszabott kétéves börtönbüntetésének harmadát letöltötte. Ha a legfelső bíróság megerősíti az elsőfokú ítéletet a most kezdődött fellebbviteli tárgyaláson, Nastase ismét börtönbe kerülhet, hogy letöltse a nagyobbik (hároméves) ítélet egyharmadát is – állítja a román sajtó.
A Zambaccian (ebben az utcában található a Nastase-villa) név alatt ismertté vált dossziéban az ügyészek azzal vádolták a volt kormányfőt, hogy 2002 és 2004 között 630 ezer euró értékben fogadott el ajándékot lakása felújítására. Az első fokon eljáró háromtagú bírói tanács a megvesztegetés elfogadásának vádja alól felmentette, és zsarolás miatt szabott ki a politikusra három év felfüggesztett börtönbüntetést. A vádirat szerint ugyanis Nastase 2006-ban, amikor a román képviselőház elnöki tisztségét töltötte be, megfenyegette a vád egyik tanúját. Az ügyészség fellebbezett a 2012 márciusában hozott elsőfokú ítélet ellen.
Nastase a védelem előkészítése és ügyvéd fogadása címén kérte és érte el hétfőn a fellebbviteli tárgyalás halasztását. Az ügytől a bírák is menekülnek: egy hete a fellebbezés tárgyalására sorshúzással kijelölt öttagú bírói tanács három tagja megpróbált visszalépni az ügy tárgyalásától, arra hivatkozva, hogy ítélkeztek már Nastase más korrupciós ügyeiben, de ezt a legfelső bíróság vezető tanácsa elutasította.
Nastase nem jelent meg a nyilvánosság előtt, mióta elhagyta a börtönt: a hétfői tárgyaláson levélben kért halasztást. Egykori párttársai viszont úgy tudják, hogy a volt miniszterelnök és pártelnök „vendégként” jelen lesz a Szociáldemokrata Párt (PSD) április 20-ai tisztújító kongresszusán. A kormányon lévő PSD tisztségviselőinek és szimpatizánsainak többsége mártírnak tekinti a Nastasét, azt feltételezve, hogy az igazságszolgáltatás politikai ellenfelének, Traian Basescu államfőnek a befolyására hurcolta meg őt.
Nastasét júniusban ítélték jogerősen két év letöltendő börtönre egy illegális kampányfinanszírozással összefüggő korrupciós ügyben. Rabosítására egy hét késéssel kerítettek sort, mivel letartóztatásakor öngyilkosságot kísérelt meg, amelynek során megsérült.