A náci pártokról is tanácskoznak a Zsidó Világkongresszuson

A WJC négyévente összeülő, legfelsőbb döntéshozó szervének tanácskozásán a másik fő téma a közel-keleti helyzet lesz.

MNO
2013. 04. 15. 11:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A WJC négyévente összeülő, legfelsőbb döntéshozó szervének tanácskozásán a másik fő téma a közel-keleti helyzet lesz.

A közgyűlésen fölszólal Orbán Viktor magyar kormányfő, Guido Westerwelle német külügyminiszter és Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke – olvasható a közleményben.

A budapesti tanácskozás „jó alkalom lesz arra, hogy megmutassuk, a világ zsidósága, ha egységes, hallatni tudja a hangját, és javíthat dolgokon” – közölte Ronald S. Lauder, a New York-i központú szervezet elnöke, méltatva a budapesti zsidóság „jelentős történelmét” és „élénk” közösségi életét.

„Az a tény, hogy a WJC Budapesten tartja közgyűlését azt jelzi, hogy szolidáris a magyarországi zsidó közösséggel, amely növekvő antiszemitizmussal kénytelen szembesülni az elmúlt években” – idézte Feldmájer Pétert, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnökét közleményében a WJC.

A világkongresszus május 5. és 7. között tartja tisztújító közgyűlését Budapesten.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.