A vízdiplomácia segíti a globális nyitást

A magyar kormány külpolitikájának hangsúlyos eleme a globális nyitás, amelybe jól beilleszthetők a szakpolitikai területek, így például a vízdiplomácia.

2013. 04. 04. 22:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarország vízgazdálkodási szakmai potenciáljának és tudásának megismertetése láthatóbbá teszi az országot a világban – hangoztatta Takács Szabolcs. Kovács Péter közölte, hogy a magyar vízügyi szakmának nagy hagyománya és kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszere van. A VM vízügyi helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy nem csak térségi kapcsolatokban kell gondolkodni, mivel a víz egyre inkább globális üggyé válik.

Magyarország megpróbálja feléleszteni azokat a hagyományos kapcsolatokat, amelyek korábban egyes afrikai, illetve ázsiai térségekhez fűzték. Több megkeresés is érkezett Magyarországra ezekből a régiókból – például Délkelet-Ázsiából –, hogy szívesen vennék magyar szakemberek részvételét helyi programok megvalósításában – mondta Kovács Péter. Takács Szabolcs jelezte: az ilyen, korábban kialakult kapcsolatokat intenzívebbé lehetne tenni, amit a magyar diplomácia segíteni kíván.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.