Észak-Korea provokatív cselekedetei közvetlen módon sértik az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait, súlyosan aláássák a regionális stabilitást, akadályozzák a tartós béke megteremtését a Koreai-félszigeten, valamint fenyegetést jelentenek a nemzetközi békére és biztonságra – hangoztatták a NATO-külügyminiszterek.
Az atlanti szövetség üdvözölte, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa a 2094-es számú határozatában egyhangú választ adott a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság által február 12-én végrehajtott atomkísérletre.
A NATO-külügyminiszterek megerősítették elkötelezettségüket amellett, hogy ellenőrizhető módon tegyék nukleáris fegyverektől mentes térséggé a Koreai-félszigetet. Felszólították a phenjani vezetést, tartózkodjék a provokatív cselekedetektől. Észak-Koreának – hangsúlyozták Brüsszelben – teljesítenie kell korábbi kötelezettségvállalásait, teljes mértékben, ellenőrizhető módon, és visszavonhatatlan jelleggel fel kell adnia nukleáris fegyverek, illetve ballisztikus rakéták kifejlesztésére irányuló programjait, és hiteles módon kell tárgyalnia a nukleáris leszerelésről.
Észak-Korea februárban hajtotta végre harmadik kísérleti atomrobbantását, amely az ENSZ újabb szankcióihoz vezetett. Ennek hatására a szocialista állam szinte a végletekig fokozta fenyegetéseit Szöullal és Washingtonnal szemben.
Az enyhülés jeleként Phenjan múlt csütörtökön benyújtott egy listát az Egyesült Államoknak és Dél-Koreának, amelyben megszabja a tárgyalás előfeltételeit – köztük az ENSZ-szankciók feloldását. Washington válaszában hangsúlyozta: egyértelmű jeleket vár arra vonatkozóan, hogy Észak-Korea felfüggesztette atomtevékenységét. A kommunista államban az engedmények fenyegetésekkel való kizsarolása nagy múltra tekint vissza.




