H7N9: egy négyéves kisfiúnak sikerült

Naponta kettő-néggyel nő azoknak a száma, akiknél kimutatták a madárinfluenza H7N9 jelű vírusát Kelet-Kínában.

WL
2013. 04. 12. 7:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A sajtóbeszámolókból kiderül, hogy az illetők többsége idős, de a válságos állapotban lévők között van egy 31 éves szakács (Csiangszu tartományban) és egy 56 éves tanár is. Az egyetlen, aki eddig meggyógyult, egy négyéves kisgyermek. A kutatók és az egészségügyi szakemberek továbbra is tanulmányozzák a vírust, amely gyaníthatóan most először terjedt állatról emberre; dolgoznak az ellene ható vakcina előállításán.

Egy tokiói kutatóintézetből származó információ szerint bizonyos jelek arra utalnak, hogy a H7N9 egyre ellenállóbb azokkal a gyógyszerekkel szemben, amelyekről azt gondolják, hatásosan vethetők be ellene. Ezek közé tartozik a Tamiflu és a Relenza. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közleményében mégis kijelentette, hogy az első vizsgálatok alapján az állítás alátámasztására nincs meggyőző bizonyíték. Arra sincs bizonyíték, hogy a vírus emberről emberre terjedne – közli rendszeresen a WHO és Kína.

A madárinfluenza a gazdaságban is érezteti a hatását. A térségben több élőszárnyas-piacot bezártak, és a legnagyobb kínai internetes áruház, a Taobao megtiltotta az élő baromfi netes értékesítését Sanghaj térségében. A kelet-kínai metropoliszban több luxushotel, nemzetközi iskola levette menüjéről a csirkét, helyenként a tojást is. A Yum! Brands, a KFC gyorséttermi lánc amerikai tulajdonosa a megcsappant forgalom miatt máris jelentős visszaesésre számít áprilisban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.