Katonák próbálják megvédeni az áramot

Katonákat vezényelt a venezuelai áramtermelő létesítmények védelmére Nicolás Maduro ideiglenes elnök.

TK
2013. 04. 05. 5:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Maduro egy San Carlos-i kampánygyűlésen jelentette be ezt csütörtökön, egy nappal azután, hogy áramkimaradások voltak több caracasi városnegyedben.

Maduro azt mondta, hogy utasítást adott az áramtermelő létesítmények „militarizálására”, illetve egy védelmi terv kidolgozására, megelőzendő az újabb szabotázsakciókat. A politikus szerint kormányellenségek szivárogtak be az állami áramszolgáltató vállalatba, amely egyes dolgozói ellen vizsgálatot fognak indítani, mert gyaníthatóan ellenzéki csoportokkal szövetkezve szabotálják az áramszolgáltatást. Mint mondta: a kormány ellenlábasai „gazdasági és elektromos háborút vívnak a nép ellen”.

Az elmúlt években Venezuelában gyakoriak voltak az áramkimaradások, a kormány bírálói pedig azzal magyarázták ezt, hogy az erőművek nem termelnek elegendő áramot, a beruházások és a karbantartás hiánya miatt pedig a villanyvezetékek állapota is rossz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.