Mindkét jelölt győztesnek hiszi magát

A vasárnapi montenegrói elnökválasztáson indult mindkét jelölt, a kormánypárti és az ellenzéki is győztesnek nyilvánította magát késő este.

PR
2013. 04. 08. 5:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Filip Vujanovic, az Adria-parti kis országot több mint húsz éve kormányzó Szocialisták Demokratikus Pártjának (DPS) jelöltje bejelentette: a párt saját számításai szerint ő kapta a szavazatok 51,3 százalékát, míg ellenfele, Miodrag Lekic 48,7 százalékot szerzett. A megosztott ellenzék több pártja által támogatott Lekic táborából ugyanakkor közölték: a szavazatok több mint 90 százalékának összesítése után az ellenzéki jelölt 50,5-49,5 arányban vezet, és a maradék néhány százalék szavazattól függetlenül megnyerte az elnökválasztást.

Az öt évre választott államfő tisztsége ceremoniális Montenegróban, a végrehajtó hatalmat a Milo Dukanovic miniszterelnök vezette kormány gyakorolja. Az elnökválasztáson elszenvedett esetleges vereség ugyanakkor súlyos csapás volna a DPS számára. Csaknem hét évvel Montenegró függetlenné válása után továbbra is az államiság kérdése, Montenegró önállósága a legfontosabb törésvonal. Mint minden korábbi voksolásnál, a vasárnapi elnökválasztást megelőző kampányban is ez volt az egyik fő téma. A Montenegró függetlenségét pártolók túlnyomó többsége a DPS jelöltjét támogatta, a Szerbiával való államközösség hívei Lekicre szavaztak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.