Több száz házba betört a víz

Több száz lakóházba tört be, kertekben, utcákon áll a víz az ukrán főváros, Kijev környékén lévő falvakba.

NT
2013. 04. 12. 12:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ukrán újságnak a Kijevvel szomszédos, a fővárostól észak-nyugatra lévő Obuhivi körzetben lakók beszámoltak arról, hogy kertjeik valóságos tóvá, az utcák folyókká változtak, több száz lakóházba tört be a víz az elmúlt napok tavaszi áradásai miatt, napokon át húsz centiméteres víz állt lakásaikban. A kertekben és a közterületeken továbbra is hömpölyög a víz, van olyan terület, ahol derékig ér.

A körzetben lévő Pidhirci falu lakói például elmondták, hogy húsz éve nem volt ekkora árvíz a településen. A főként háztáji mezőgazdasággal foglalkozó helyi lakosok elpanaszolták, hogy a burgonyát teljesen elvitte az áradás, de nem lesz termésük eperből, málnából és ribizliből sem. A baromfik a fák tetején vagy a kerítésen gubbasztanak az elárasztott udvarokban.

A helyi vezetés szerint a települést a vele szomszédos, Kijev északi részén lévő kerület miatt önti el a víz. A fővárosiak ugyanis kétméteres gátat emeltek a Dnyeper folyónál, hogy saját területüket védjék, így az áradás a fővárost környező településeket sújtja.

A helyiek útlezárásos tiltakozást fontolgatnak, ha hamarosan nem kapnak segítséget az illetékes állami szervektől.
A hidrometeorológiai szolgálat csütörtöki előrejelzése szerint a fővárost keresztülszelő Dnyeper folyó és a hozzá tartozó víztározók szintje az elkövetkező napokban még tovább emelkedik, és fennáll a veszélye annak, hogy helyenként kiléphet a medréből.

Az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat pénteki közlése alapján Ukrajnában országosan továbbra is 98 települést sújtanak a hóolvadás, az esőzések és a talajvíz feltörése miatti áradások. A legtöbb árvíz sújtotta település – összesen 57 – Kijev környékén, a többi nyugat-ukrajnai megyékben, azaz Vinnicjában, Zsitomirban, Volinban, Lvivben és Rivnében van.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.