Túllépték hatáskörüket a szlovák mobilszolgáltatók

Vélhetően nem csupán indokolt esetekben kértek le személyes információkat a szlovákiai mobilszolgáltatók ügyfeleiről és viselkedési szokásairól a szlovák hatóságok az elmúlt években – közölte egy szlovák jog- és fogyasztóvédelmi szervezet megállapításai kapcsán a pozsonyi sajtó.

2013. 04. 04. 21:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A civil szervezet (European Information Society Institute – EISI) megállapításai szerint az elmúlt évek során többször is volt olyan eset, amikor a szlovák hatóságok a szervezet vélekedése szerint indokolatlanul és a szükséges bírósági jóváhagyás hiányában jutottak olyan személyes információkhoz, amelyeket a vonatkozó jogszabályok előírása alapján a mobilszolgáltatók gyűjtöttek ügyfeleik viselkedési szokásairól és az általuk megvalósított kommunikációról.

A pozsonyi Sme a téma kapcsán közölt írásában a szlovák közlekedési és távközlési tárca adatai alapján arra mutat rá, hogy a tavalyi évben a szlovákiai mobilszolgáltatók közel 16 ezer olyan hatósági kérvénynek tettek eleget, amely az ügyfeleik által megvalósított elektronikus kommunikációról szóló információk, többségében híváslisták kiszolgáltatására irányult. A lap állítása szerint ugyanezen időszak alatt az ezeknek az adatoknak a kiszolgáltatásához szükséges engedélyekből csupán 2600-at adtak ki az erre feljogosított bíróságok.

Nem lett volna indokolt

Az említett információk gyűjtésére a mobilszolgáltatókat Szlovákiában már néhány éve egy EU-s jogszabály alapján hatályosított törvény kötelezi. Az így felhalmozott adatok kiszolgáltatását azonban a vonatkozó törvény alapján csupán bűnszervezetek és a terrorizmus elleni harc összefüggéseiben, bírósági jóváhagyás mellett kérhetik és kaphatják meg a hatóságok. Egy másik jogszabály alapján azonban a rendőrség más bűncselekmények kivizsgálása, illetve eltűnt személyek utáni nyomozás során is kérhet az ügyfeleikről rendelkezésre álló adatokat a mobilszolgáltatóktól.

Az EISI szerint a mobilszolgáltatók számára valószínűleg átláthatatlanok a vonatkoztatható törvényi szabályozásokban tapasztalható megállapításbeli eltérések, és ez lehet az egyik lehetséges oka annak, hogy az ügyfelek adatai olyan esetekben is a hatóságokhoz kerültek, amikor az a szervezet szerint nem lett volna indokolt. Robert Kalinák, a szlovák belügyi tárcának az ügy kapcsán a Sme által megszólaltatott vezetője azt mondta: meglepetésként érte a fennálló helyzetről szóló hír, ugyanakkor nem tartja kizártnak, hogy a helyzetet a készülőben lévő, a hatósági lehallgatásokat szabályozó új törvény által rendeznék.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.