Az amerikai külügyminisztérium a szavazatok teljes újraszámlálását és az állítólagos választási szabálytalanságok kivizsgálását követelte. A közlemény szerint „nehéz megérteni”, hogy a választási bizottság miért hirdette ki győztesnek Madurót anélkül, hogy a voksokat újraszámolták volna, pedig az ellenzék jelöltje, Henrique Capriles ezt kérte. A washingtoni közlemény elítélte az utcai erőszakos cselekményeket is, amelyeknek legalább hét halálos áldozata van.
A hivatalos eredmény szerint a korábbi szakszervezeti vezető Maduro kapta a szavazatok 50,66 százalékát. Fiatal ellenfele, Henrique Capriles, Miranda állam kormányzója 49 százalékot szerzett. Ez a vártnál jóval szorosabb eredmény. A közvélemény-kutatások azt mutatták, Maduro 55:45 arányban vezet, igaz, előnye folyamatosan csökkent az elnökválasztás közeledtével. A részvételi arány 79 százalék volt, vagyis bő 14,5 millió szavazatot adtak le, és Maduro 235 ezer vokssal szerzett többet ellenfelénél.
Venezuelában helyi idő szerint hétfőn este hat órakor zártak be a szavazóhelyiségek, de erre az időre sokan nem tudták leadni voksukat, és több helyen rendbontások voltak. Egy órával az urnák zárása után a választási bizottság elnöke a tévé élő adásában jelentette be, hogy véget értek a választások, és meg kell várni az eredményeket. A választások biztonságáért felelős illetékes nyugalomra intette a venezuelaiakat.
Nem sokkal később leállt az internet-szolgáltatás a fővárosban, Caracasban. Jorge Arreaza alelnök később twitteres üzenetében arról tájékoztatott, hogy az internet működött, csak a hatóságoknak szembe kellett szállniuk a külföldről érkező hackertámadásokkal. Mint kiderült, számítógépes kalózok feltörték Nicolás Maduro mikroblogját, kampánystábjának vezetői pedig arra figyelmeztették a lakosságot, hogy ne higgyenek annak, amit ott olvasnak. Jorge Rodriguez, Maduro kampánystábjának vezetője az ellenzék elkeseredett akciójának nevezte a hackertámadást.
Miután az internet helyreállt, az ellenzék jelöltje, Henrique Capriles közölte, hogy a hatóságok meg akarják hamisítani a választási eredményeket. „Arra figyelmeztetjük az országot és az egész világot, hogy meg akarják változtatni a nép kinyilvánított akaratát” – írta twitteres üzenetében Capriles, mellőzve a részleteket.