A líbiai rezsim vezetőit kizárják a politikai életből

Kizárják a líbiai politikai életből azokat a személyeket, akik felelős tisztségeket töltöttek be a Kadhafi-uralom idején.

KG
2013. 05. 05. 19:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az erről szóló, erősen vitatott törvényt vasárnap fogadta el a parlament. A törvényhozók közül 157 képviselő voksolt a politikai életből való száműzetés mellett, és 115 ellene. Az egy éve vitatott törvényt még jóvá kell hagynia a parlament jogügyi bizottságának.

Moammer Kadhafi 1969-ben került hatalomra, 42 évig tartó uralmát a líbiai felkelők 2011. augusztus 20-án döntötték meg.

Egyelőre nem világos, hogy a törvény bizonytalan megfogalmazása miatt pontosan kiket érint majd. Értesülések szerint nem vonatkozik a jelenlegi parlamenti elnök, Mohamed Magarif hivatalára. Magarif a Kadhafi-rezsim idején, az 1980-as években indiai nagykövet volt. Kiterjedhet ugyanakkor a törvény állítólag a jelenlegi kormányfő, Ali Zeidan négy miniszterére, valamint mintegy tizenöt parlamenti képviselőre. Egy kormányforrás szerint az alkalmazás kérdése az is, vajon a törvény magát a miniszterelnököt érinti-e, azaz távoznia kell hivatalából vagy nem. Zeidan a hetvenes években diplomataként szolgált, 1980-ban azonban csatlakozott az ellenzékhez.

A tervek szerint bizottságot állítanak fel a törvényben foglaltak alkalmazásának kidolgozására. A fővárosban az emberek nagy ünnepléssel fogadták a jogszabály elfogadását, Tripoli főtere zsúfolásig megtelt a támogatókkal.

Megszüntették a külügy- és az igazságügyi minisztérium blokádját azok a fegyveresek, akik napok óta a törvény elfogadását követelték. Több tucat, géppuskával felszerelt jármű ugyanakkor továbbra is az igazságügyi tárca épülete előtt parkol. A fegyveres csoportok egyik képviselője vasárnap azt mondta, hogy mindaddig nem távoznak, amíg a miniszterelnököt nem kényszerítik lemondásra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.