Elbocsátási ok lehet a nyugdíjkorhatár

Az elbocsátási okok közé emelné a nyugdíjkorhatár betöltését a jövő évtől a szlovák munka, szociális és családügyi minisztérium.

NT
2013. 05. 28. 12:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A változtatást, annak támogatói szerint, a pályakezdők körében tapasztalható magas munkanélküliség indokolja és azt a munka törvénykönyvének a szaktárca műhelyében készülő módosítása tenné lehetővé 2014 januárjától.
A módosítás a köz- és a magánszférában dolgozó nyugdíjasokra egyformán vonatkozna, ugyanakkor nem lenne kötelező jellegű, csupán lehetőséget adna arra, hogy a munkaadó a nyugdíjkorhatár betöltésére hivatkozva mondjon fel alkalmazottjának. A hatályos szlovák jog alapján a nyugdíjas alkalmazottak ugyanolyan védettséget élveznek, mint a többi munkavállaló, azaz fegyelmi vétség vagy létszámleépítés miatt bocsáthatóak el, illetve akkor, ha nem képesek betölteni a munkakörükből adódóan rájuk háruló kötelességeket.

A módosítás ellenzői szerint a változtatás sérthetné az alkotmányt és nem hozna érdemi eredményt, mivel az elbocsátandó nyugdíjasok többsége olyan alacsonyan fizetett munkaköröket tölt be, amelyek iránt a pályakezdők érdeklődése nem lenne számottevő. A javaslat kritikusai arra is rámutatnak, hogy a módosítás nem érintené a kiöregedett bírákat, ügyészeket, képviselőket és közjogi méltóságokat sem, akik magasabb béreik, illetve nyugdíjaik révén a legtöbb forrást vonják el a közpénzekből.

„A javaslat erősen diszkriminatív és nem is célirányos, hiszen a legmagasabb bevételekkel rendelkező közjogi méltóságokat nem érinti, de ellehetetleníti azokat a nyugdíjasokat, akiknek megélhetés kérdése, hogy alacsony nyugdíjuk mellett dolgozni tudjanak” – mondta a tárca javaslatáról az MTI-nek Németh Gabriella, a Magyar Közösség Pártja szociális ügyekért felelős alelnöke.

A szaktárca módosítása kapcsán, részben hasonló javaslattal állt elő a pozsonyi parlament második legerősebb ellenzéki pártja, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) is. Az ő elképzelésük csak az állami és közigazgatásban dolgozó nyugdíjasokat érintené, rájuk viszont kötelező jelleggel vonatkozna, vagyis az érintett nyugdíjasoknak választaniuk kellene, hogy alkalmazotti viszonyukat vagy a nyugdíjukat akarják megtartani.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.