A rendőrség becslése szerint legalább 200 ezren vettek részt a tüntetésen a főváros, Dakka központjában. A megmozdulást az újonnan alakult Hefajat-i-Iszlam párt szervezte. A tömeg a főútvonalakat lezárva egy időre elvágta Dakkát az ország többi részétől.
A tüntetők halálbüntetést követeltek az iszlám megsértőire, valamint szorgalmazták a nők egyenjogúságának eltörlését. A rendőrök a legnagyobb mecset előtt meg akarták akadályozni a tömeg továbbhaladását, ekkor törtek ki az összetűzések.
A rendőrök a hatóságok állítása szerin csak gumilövedékeket vetettek be a köveket dobálók ellen, de egy kórházi tisztségviselő, szemtanúk és a helyi média azt állította, hogy éles lőszert is használtak. A tüntetők felgyújtottak egy rendőrőrsöt, több gépjárművet és üzletet. Szintén egy kórházi tisztségviselő szerint a sebesültek száma csaknem 300. A muzulmán ország kormánya elutasította a követeléseket és leszögezte: Bangladest világi, szabadelvű törvények alapján igazgatják.
A bangladesi rendőrség hétfőn lezárta egy iszlamistabarát tévécsatorna épületét, és meghatározatlan időre felfüggesztette a tévé adását, miután az videofelvételeket tett közzé az iszlamisták és a biztonsági erők közötti dakkai összecsapásokról. A Diganta televízió egyik munkatársa elmondta, hogy 25 rendőr özönlött be az épületbe a telekommunikációs felügyelő bizottság egyik tisztségviselőjének vezetésével, aki közölte, hogy meghatározatlan ideig felfüggesztik a csatorna adását. A Diganta televízió a bangladesi iszlamista párt háborús bűnökkel is vádolt egyik vezetőjének tulajdona.