A közlemény szerint a külügyi tárca vezetője részletes tájékoztatást adott az emlékmúzeum vezetőinek az intolerancia visszaszorításáért tett kormányzati lépésekről. A megbeszélésen különös hangsúlyt kapott, hogy bővíteni kell a fiatalok ismereteit a vészkorszakban történtekkel, „a magyar történelem legsötétebb időszakával” kapcsolatban – írták. Közölték, a főigazgató elismeréssel szólt a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény kiállításáról, és reményét fejezte ki, hogy minél több fiatal látogat el a budapesti Páva utcai intézménybe.
A találkozón Martonyi János a fiatalok toleranciára nevelésének kiemelkedő jelentőségét hangsúlyozta, és rámutatott az antiszemitizmus és „mindennemű intoleráns jelenséggel” szembeni fellépés és az erre történő nevelés szükségességére. Hangsúlyozta továbbá annak a fontosságát, hogy a nemzetközi média ne csak a negatív eseményekről számoljon be, hanem széles körben tudósítson a szélsőségek elleni fellépés eredményeiről is – áll a külügyi tárca közleményében.
A Zsidó Világkongresszusnak (World Jewish Congress – WJC) vasárnap kezdődik a közgyűlése Budapesten, a háromnapos rendezvényen a világ zsidó közösségeinek ötszáz képviselője vesz részt. Az esemény nyitónapján beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök.