Martonyi: A zsidó vallási és kulturális élet reneszánszát éljük

A kormány örül annak, hogy a Zsidó Világkongresszus Budapesten tartja tanácskozását.

TK
2013. 05. 02. 11:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A külügyminiszter az Ahol Magyarország valójában áll című írásában felidézte, hogy a WJC elnöke, Ronald S. Lauder egy április elején megjelent írásában aggodalmát fejezte ki a magyarországi politikai folyamatokkal kapcsolatban, és a „politikai iránytűjét” elvesztett politikusként jellemezte Orbán Viktort.

Martonyi János kiemelte: a magyarországi zsidó közösség az egyik legnagyobb Európában, és mindig is fontos szerepe volt a közéletben, jelenleg pedig „a zsidó vallási és kulturális élet reneszánszát éljük, mindenekelőtt Budapesten”. Ugyanakkor „sajnos antiszemiták is vannak”, köztük olyanok, akik „az utcán hirdetik botrányos nézeteiket”, így érthető, hogy a legnagyobb nemzetközi zsidó szervezet elnöke Magyarországgal foglalkozik.

A külügyminiszter hangsúlyozta: fontos, hogy „vezető személyiségek minden lehetséges országból” a WJC budapesti tanácskozása alkalmából személyesen tapasztalhatják meg, milyen helyzetben van a magyarországi zsidó közösség, és ellenőrizhetik, vajon helytállóak-e az egyes lapokban megjelenő általánosító megállapítások, és megalapozottak-e Ronald S. Lauder aggodalmai.

Martonyi János kifejtette: a 2010-es parlamenti választás eredménye nem magyarázható csupán a „nyertesek kiválóságával”. Az eredményben megmutatkozik a „végtelen frusztráltság és düh”, amelyért mindenekelőtt a megelőző nyolc évben elharapódzott korrupció és az elhibázott gazdaságpolitika a felelős. A „szélsőjobboldali mozgalom ( ) a baloldali kormány alatt erősödött meg, és ez az örökség valóban aggasztó jelenségeket hozott a felszínre” – írta a külügyminiszter.

Panaszkodás helyett azonban tettekre van szükség a kormány részéről, hogy a szélsőjobb követői „megtalálják a konszolidált demokratikus közösséghez visszavezető utat” – tette hozzá Martonyi János. Ugyanakkor „a magyarországi antiszemita esetek relativizálásának szándéka nélkül” azt is meg kell jegyezni, hogy a magyarországi helyzet pontos értékeléséhez érdemes tanulmányozni a rasszista motivációjú bűncselekmények európai statisztikáját – áll a FAZ-ban megjelent vendégkommentárban.

A külügyminiszter kiemelte: egyetlen antiszemita, rasszista indíttatású cselekmény vagy megnyilvánulás is túl sok. Az Orbán-kormány éppen ezért gondoskodott arról jogszabályi úton, hogy a szélsőjobb egyenruhás alakulatai ne masírozhassanak és ne kelthessenek félelmet akadálytalanul. Továbbá az alaptörvény „sokat bírált” negyedik módosítása bővíti a rasszista és antiszemita megnyilvánulások elleni jogi fellépés lehetőségeit. Nem is véletlen, hogy a zsidó közösség üdvözölte ezt a jogszabályt – írta Martonyi János.

Kifejtette: a „híres-hírhedt” médiatörvény miatt megfogalmazott pesszimista prognózisok ellenére „mindenütt látható és hallható” a kormány tevékenységével szembeni kritika, és a parlament módosította az illetékes európai testületek által kifogásolt törvényeket. A kormány értékválasztása pedig nem azt jelenti, hogy „búcsút mondott a modernitásnak”, hanem azt a szándékot jeleníti meg, hogy helyreállítsa a társadalmi összetartást – tette hozzá a külügyminiszter, hangsúlyozva, hogy Magyarország a 2011-es uniós elnökség idején tettekkel bizonyította az európai egység eszméje melletti elkötelezettségét.

Martonyi János hangsúlyozta: mindennek alapján az a meggyőződése, hogy Ronald S. Lauder budapesti tapasztalatai „alapjaiban különböznek majd attól, ami elhamarkodott állásfoglalására késztette”.

Vasárnap kezdődik a Zsidó Világkongresszus (World Jewish Congress – WJC) közgyűlése Budapesten, a háromnapos rendezvényen a világ zsidó közösségeinek ötszáz képviselője vesz részt. Az esemény nyitónapján beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök. A vasárnap esti megnyitón felszólal Szilván Salom izraeli energia- és vízügyi miniszter, valamint Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke is.

 

A hétfői programot Guido Westerwelle német külügyminiszter nyitja meg, majd a WJC tisztségviselői számolnak be tevékenységükről, a küldöttek tisztújítást is tartanak. Ugyancsak hétfőn a közel-keleti helyzet rendezésének kilátásait vitatják meg.

 

Kedden a szélsőjobboldali ideológia erősödéséről lesz szó, majd a szervezet 2013–17-es terveiről tanácskoznak. Téma lesz a szabad vallásgyakorlás is, a tanácskozásnak ebben a részében felszólal Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke. A közgyűlést Ronald S. Laudernek, a WJC elnökének beszéde zárja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.