Orbán: A kormánynak nincs vitája Angela Merkellel

A magyar kormánynak nincs vitája Angela Merkel német kancellárral, és a Fidesznek sincs a Németországban kormányzó CDU-val – hangoztatta Orbán Viktor Brüsszelben.

GB
2013. 05. 22. 16:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarországon folytatódik a rezsicsökkentés mind a háztartások, mind a vállalkozások számára – jelentette be a kormányfő a sajtótájékoztatón. – A kormány a vállalatok által használt energia árát is állami eszközökkel fogja csökkenteni – szögezte le. Orbán Viktor egyúttal világossá tette, hogy Magyarország érdekelt az egységes uniós energiapiac létrejöttében, de ennek megvalósulását rövid távon nem, csak középtávon látja elképzelhetőnek.

„Állami eszközökkel csökkenteni fogjuk a vállalkozások által használt energia árát is” – mondta Orbán. Kifejtette, hogy Európában ma még nem működik és rövid távon nem is várható az egységes liberalizált piac, amely valóságos verseny révén valós árcsökkenést eredményezhetne. Ennek kialakulása csak középtávon remélhető, és addig – hangsúlyozta a kormányfő – szükség van a hatósági eszközökre.

Magyarország nukleárisenergia-fejlesztésekre készül – közölte a kormányfő, fontosnak nevezve, hogy az unió az egyes energiahordozó-fajták között ne állítson fel rangsort, hanem semleges szabályozás révén biztosítsa az atomenergia „egyenjogúságát”.

Az EU-csúcs másik fő témájával, az adózás kérdéskörével kapcsolatban Orbán megerősítette, hogy Magyarország nem támogatja az adóharmonizációra irányuló elképzeléseket, mert az adórendszerek közötti versenyt tartja kívánatosnak. Támogat viszont minden olyan intézkedést, amely az adófizetés elkerülése, az adócsalás ellen irányul. Mint mondta, az uniós vezetők között egységes eltökéltség mutatkozott az ilyen kiskapuk bezárására.

Két területen – tette hozzá – még vita van. Az egyik az, hogy a tagországok között a pénzügyi információk tekintetében azonnal létrejöjjön-e automatikus információcsere – ezen az állásponton van többek közt Magyarország –, vagy pedig adjanak e tekintetben két-három év haladékot. A másik vitás terület, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésre a nagy világcégekkel szemben az adófizetési kötelezettség érvényesítésére.

Emlékeztetett arra, hogy 2010. május–júniusban a költségvetési hiány 7,2 százalék volt, azt az év végére levitték 4,2-re, majd 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban „nyilvánvalóan három százalék alatt lesz a hiány. Az a kérdés, hogy tegyünk-e még lépéseket, hogy biztosra menjünk az uniós túlzottdeficit-eljárás alóli kikerülést illetően”– mondta a kormányfő. Ebben – közölte – még vita zajlik a kormányon belül is.

Orbán Viktor utalt arra: elküldtek egy levelet az Európai Bizottságnak, amelyben háromlépcsős javaslatot tettek. „A kiadási oldal lefaragásával zároltunk a szakértők szerint 0,3 százaléknyi összeget. ( ) Kilátásba helyeztük, hogy ha ez nem elegendő, akkor az egyszeri beruházásokat nem a költségvetési források terhére, hanem az állami vagyon terhére fogjuk megvalósítani, tehát az egyszeri kiadásokat egyszeri bevételekkel fogjuk megoldani. A harmadik lépés, ha ez sem elegendő, akkor pedig hajlandóak vagyunk bizonyos fajta adókat megemelni” – mondta a miniszterelnök.

Mint folytatta, a vita arról zajlik, hogy elég-e a zárolás, vagy a másik kettőt is meg kell-e lépni. „Én a belső vitákban azt képviselem, hogy a másik kettőt is lépjük meg” – tette hozzá.

„Lehet, hogy a zárolás nulla hárommal csökkenti a hiányunkat, így már kettő hét körül vagyunk, de miután láttunk már karón varjút, bántak már itt velünk úgy, hogy a matematikai szabályok mégsem voltak érvényesek, ezért ( ) inkább menjünk tovább” – fogalmazott Orbán. Szerinte fel kell sorolni azokat az egyszeri kiadásokat, amelyeket egyszeri bevételekkel kell pótolni. Ehhez hozzáfűzte: „ha minden igaz, mire hazaérek, már kézhez kapom az adóemelésekre vonatkozó törvényt is, amely a tranzakciós adót, a bankadót, az energiaadót és egy új reklámadó bevezetését jelentené”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.