Robbantás: a török külügyminiszter a szíriai rezsimet hibáztatja

A török külügyminiszter szerint a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű elemek állnak a két autórobbantás mögött, amely negyvennél több embert ölt meg szombaton.

WL
2013. 05. 12. 16:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A merényletnek nincs köze a Törökországban lévő szíriai menekültekhez, viszont köze van a szíriai rezsimhez” – mondta Davutoglu vasárnap a TRT török televíziónak nyilatkozva. Véleménye szerint a szombati robbantások mögött állók felelősek azokért a merényletekért is, amelyeket a tengerparti Bánjász szíriai városban követtek el két hete, legkevesebb 62 ember halálát okozva.

„Szíria nem követett és nem is követ el ilyen, értékeinkkel ellentétes cselekedetet” – jelentette ki Omrán ez-Zohbi szíriai tájékoztatási miniszter az állami tévében sugárzott sajtóértekezletén. „Elszomorított bennünket a mártírok halála” – folytatta a miniszter, aki szerint „Erdogant kell megkérdezni e cselekedetről (...), ő és pártja viseli a közvetlen felelősséget”. Zohbi „gyilkosnak” nevezte Recep Tayyip Erdogan török kormányfőt.

A török miniszterelnök egy vasárnapi nyilatkozatában kizárta annak lehetőségét, hogy országa beavatkozzon a szíriai eseményekbe. Erdogan kijelentette, hogy „nem fogják belerángatni Törökországot a szíriai véres mocsárba”. Kiemelte, országa nyugodtságot fog tanúsítani az olyan erőfeszítések és provokációk láttán, amelyek azt célozzák, hogy belerángassák országát a szíriai konfliktusba. Hozzáfűzte, hogy előbb vagy utóbb, de felelni fognak azok, akik támadják Törökországot.

Eddig kilenc embert vettek őrizetbe és hallgattak ki a török hatóságok a kettős merénylettel kapcsolatban – közölte az NTV hírtelevízió által közvetített sajtóértekezletén vasárnap Besir Atalay miniszterelnök-helyettes, annyit téve hozzá, hogy „vannak vallomások”. Mindannyian török állampolgárok, és a gyanú szerint vannak kapcsolataik a szíriai hírszerző szolgálatokkal.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.