Az akció okairól, hátteréről és eredményeiről az államügyészség sajtóértekezleten számol be – mondta Istvan. A közszolgálati hírtelevízió azt közölte, hogy információi szerint az őrizetbe vettek között van a katonai hírszerzés mai és korábbi főnöke, Milan Kovanda és Ondrej Páleník is. A törvénysértést állítólag azzal követték el, hogy elrendelték a miniszterelnök feleségének, Radka Necasovának a megfigyelését. Ezt Jana Nagyová, Necas kabinetfőnöke kérte tőlük.
A miniszterelnök és felesége hétfőn közös nyilatkozatban jelentette be, hogy elválnak. Korábban, januárban szintén közös nyilatkozatban megerősítették a korábbi sajtóhíreket, amelyek szerint házasságuk válságba jutott, és már hónapok óta külön élnek.
A prágai sajtó már tavaly ősszel jelezte, hogy a miniszterelnök házassága válságban van. A találgatások december végén, január elején erősödtek fel, amikor Necas minden részletes indoklás nélkül lemondta Václav Klaus államfő meghívását a hagyományos államfői-kormányfői újévi ebédre. Ezen rendszeresen a feleségek is részt vettek. A lapok először azt írták, hogy a váratlan lemondás hátterében a Klaus és Necas közti, hónapok óta nyílt politikai viták állhatnak. Rövidesen azonban az került előtérbe, hogy Necasék válni akarnak.
A cseh sajtó korábban arról cikkezett, hogy a kormányfőnek szoros kapcsolata alakult ki Jana Nagyovával, a miniszterelnöki iroda vezetőjével. Ezt Necas folyamatosan cáfolta, de elismerte, hogy munkakapcsolatuk nagyon szoros. Botrányt okozott az a nyilvánosságra került információ is, hogy Nagyová tavaly több hónapon át mintegy 200-250 ezer korona havi prémiumot kapott a miniszterelnöktől. Necas ezt akkor nagyon indulatosan Nagyová eredményes munkájával magyarázta.
A válóper bejelentése után a prágai sajtóban ismét olyan hírek kaptak teret, hogy Necas és Nagyová több mint munkakapcsolatban álltak.
Petr Necas politika karrierje véget ért, és ő az egyedüli, aki ezt ma még nem hiszi el – állítja egybehangzóan a pénteki prágai sajtó. A vezető országos napilapok kommentárjaikban arra a nagyszabású rendőrségi akcióra reagálnak, amelynek során csütörtökön kormánypárti politikusokat és magas rangú kormányhivatalnokokat vettek őrizetbe, köztük a kormányfő legközelebbi munkatársait.