Támogatják, mégis kevesebben tüntetnek

Brazília több városában ismét tüntetések kezdődtek helyi idő szerint szombat este, de már kevesebb résztvevővel, mint az előző napokban.

TK
2013. 06. 23. 8:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legnagyobb megmozdulás Belo Horizonte városban volt, ahol a rendőrség becslése szerint mintegy 50 ezren gyűltek össze a központi parkban, hogy elítéljék a törvényhozást, mert szerintük korlátozza a szövetségi ügyészek hatáskörét a bűnüldözésben, miközben az egész ország torkig van a rengeteg rablással és gyilkossággal. Sokan attól is tartanak, hogy egy új törvény akadályozni fogja a korrupt politikusok és más hatalmasságok megbüntetésére tett kísérleteket.

Dilma Rousseff köztársasági elnök pénteken az ország népéhez fordult egy beszéddel, amelyben keményebb fellépést ígért a korrupció ellen, és kilátásba helyezte a tömegközlekedés, az oktatás, az egészségügy és más közszolgáltatások reformját.

Sok tüntető szerint a mozgalmuk nem éri be az ígéretekkel, és a tüntetések addig folynak majd, amíg a kormány valóban cselekszik.

Egy felmérés szerint a brazilok háromnegyede támogatja a tiltakozó mozgalmat, amely két hete kezdődött a rossz minőségű közszolgáltatások, a kormányzati költekezés és a korrupció miatt. A tömegközlekedés ára és minősége miatt 77 százalék, a politikusok alkalmatlansága miatt 47, a korrupció miatt 33 százalék ért egyet a tüntetőkkel az Ibope Intézet felmérése szerint. A brazilok 78 százaléka szerint a közegészségügy állapota a legkatasztrofálisabb.

A foci esetében azonban ingadozik a vélemény a bírálat és az elismerés között. A Konföderációs Kupa megrendezését 40 százalék helyesli, 28 százalék véleménye bizonytalan, és 31 százalék ellene van. Ami a labdarúgó-világbajnokság megrendezését illeti, amit a brazilok ötször nyertek meg, 40 százalék nagyon támogatja, 27 százalék támogatja és 29 százalék ellenzi.

A felmérés június 19–20-án készült, országszerte 1008 személyt kérdeztek meg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.