Tavares-jelentés: Magyarországra a kísérleti nyúl szerepét osztották

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Sürgősen el kell fogadni azt a határozatot, mely kimondja, az EU visszaél hatalmával, az EP döntése mögött üzleti lobbiérdekek húzódnak – közölte a Fidesz–KDNP.

WA
2013. 07. 03. 16:26

„Veszélyes útra lép az Európai Parlament, ha elfogadja a jelentést” – közölte a keddi EP-vitát követően Orbán Viktor. Mint mondta, a Magyarországot felügyelő bizottság létrehozása a legrosszabb időkre emlékeztet, miközben fellebbezésre egyáltalán nincs lehetőség.

 

Felhívta a figyelmet arra, hogy a jelentés intézményi része szerint létre kellene hozni egy úgynevezett koppenhágai háromoldalú párbeszéd-mechanizmust az uniós intézmények között, és ez „a tagállamokról állítana ki bizonyítványt”. Mint megállapította, ilyen mechanizmust nem ismernek az EU szerződései.

„Ha ebbe az irányba megyünk tovább, akkor a kölcsönös gyanakvást fogjuk intézményesíteni” – mondta Győri Enikő. Kitért arra is, hogy a megszavazott állásfoglalás szerint – kifejezetten magyar vonatkozásban – a különböző pártbeli árnyék-jelentéstevőkkel együtt fennmaradna az országot ellenőrző testület. „Magyarországra a kísérleti nyúl szerepét osztották” – jelentette ki, határozottan elutasítva a mechanizmus gondolatát is.

Szájer József, az EP néppárti frakcióalelnöke azt emelte ki újságíróknak nyilatkozva, hogy a szavazás eredményéből egyértelmű, a baloldalnak nincs meg az abszolút többsége az EP-ben ahhoz, hogy elindítsa az uniós alapszerződés hetedik cikkével kapcsolatos eljárást Magyarországgal szemben. „Ezért van szükség arra, hogy egy alacsonyabb szavazati arányt igénylő határozatot fogadjanak el” – mondta.

Gál Kinga fideszes EP-képviselő szerint a Tavares-jelentést „súlyának megfelelően kell kezelni”, mert nem kötelező erejű dokumentum. Az ilyen jellegű viták folytatódni fognak az EP szabadságjogi bizottságában – vélekedett.

Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációjának vezetője úgy értékelte a szavazás kimenetelét, hogy „nem várt nagy fölénnyel nyertek a demokrácia hívei”. Hozzátette: „köszönjék meg a magyar szocialistáknak és az európai szocialistáknak, hogy a Tavares-jelentésben nincs benne semmiféle szankció, forráselvonás, szavazatmegvonás”. Göncz Kinga szocialista EP-képviselő szerint Orbán Viktor felszólalásának már az indításából is az derült ki, hogy „semmit nem hallott meg az eddigi kritikákból”.

A jelentés portugál, zöldpárti készítője, Rui Tavares alaptalannak nevezte, hogy az EP állásfoglalása gyámság alá helyezné Magyarországot. Szerinte az EP, az unió demokratikusan választott parlamentje azt mondta ki, hogy gondok vannak a kettes cikkben foglalt értékek érvényesülésével Magyarországon, de – mint fogalmazott – ettől még Magyarország ma is ugyanaz a tagország, mint tegnap volt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.