Egymilliárd forintnyit csalt, de elfogták

Elfogták Sanghaj egyik leginkább keresett hackerét a rendőrök.

TAN
2013. 08. 23. 9:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrség beszámolója szerint a mindössze 24 éves, de már így is visszaesőnek számító Vangra, a sanghaji férfira Thaiföld fővárosában, Bangkokban találtak rá a hatóságok. A nemzetközi összefogással előkerített hacker illegális bevételei alapján a kelet-kínai metropolisz történelmének egyik legsikeresebbje. Legutóbb például négy másik hackerrel együttműködve több ezer felhasználó regisztrációs adatait szerezte meg a legnagyobb elektromos kereskedelmi portál, a Taobao.com adatbázisából, és összesen 30 millió jüant (1,1 milliárd forint) csalt el ezek számláiról. A visszaélésre úgy derült fény, hogy a pénz jelentős részét egy internetes játék felhasználói fiókjaiba irányították, s a tranzakciók így váltak gyanússá a számlák eredeti tulajdonosai számára, akik több százával jelentkeztek a rendőrségen.

Vang számítógépén a hatóságok megtalálták a csalást lehetővé tevő programot, amelyet bűntársaival együtt maga fejlesztett ki. A még középiskolát sem végzett hacker alig múlt húszéves, amikor már hírnevet szerzett magának. Négy évvel ezelőtt sikerült feltörnie Sanghajnak a rendszámtáblák online árverését lebonyolító rendszerét, emiatt 14 havi börtönre ítélték, az internetes aukciót pedig befagyasztották. Miután büntetését letöltötte, Vang Thaiföldre költözött, s onnan szervezte most lebukott bűnbandájának tevékenységét is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.